Most a jogellenesen visszacsatolt (1954-ben Ukrajnának ajándékozott) Krím félszigetet érte el az EU haragja, és a java csak ezután következik. A napokban ugyanis újabb szankciókat jelentenek be Moszkva ellen, és a márciusban hozott büntetőintézkedések meghosszabbítása is borítékolható. Mindez jó hír a spekulánsoknak, ám rossz hír a kisembereknek, akik a rubel zuhanórepülése miatt kétségbeesésükben már elektronikai és háztartási cikkeket, valamint importélelmiszereket vásárolnak, bízva azok értékállóságában. Az új szankciók célja nyilvánvalóan az orosz pánikhangulat fokozása, és ha lehet ezt sikernek nevezni, akkor elérték, amit akartak.
Tegnap ismét megbizonyosodhattunk arról, milyen óriási a pénzügyi körök nyomása Oroszországon – hiszen az olaj ára néhány hónap alatt megfeleződött, és az alulértékelt rubelen most vagyonokat lehet keresni. Menekül a tőke Oroszországból, a rubel védelmében feléli devizakészleteit a jegybank, és menthetetlenül lejtőre került a gazdaság, visszaidézve az 1998-as pénzügyi válságot. Elszabadultak az élelmiszerárak, a lakosság menti a betéteket a bankokból, és több pénzintézet ereje is megrendült.
Ám Ukrajnával a kutya sem foglalkozik. Az „európai értékek” melletti büszke kiállás és következetes büntetéspolitika ellenére Kijev továbbra is az államcsőd szélén áll, a napokban hárommilliárd dollár gyorssegélyt kért az EU-tól az azonnali kifizetésekre, de még tizenötmilliárd dollárra van szüksége az összeomlás átmeneti elkerülésére. Az európai értékeket őrző unió azonban közölte, hogy jelenleg erre a célra nincs egy vasa sem, hozzanak először az ukránok reformintézkedéseket (magyarul: megszorításokat), utána esetleg tárgyalhatnak egy újabb kölcsönről, de csak a Nemzetközi Valutaalap bevonásával. Összességében az Ukrajna érdekében hozott szankciók magát Ukrajnát büntetik a legjobban, de a cél – úgy tűnik – szentesíti az eszközt.
Moszkva megleckéztetése sokba kerül az EU-nak is, hiába, az alapértékek védelméért meg kell küzdeni, még akkor is, ha ezt az álláspontot sok uniós polgár nem tette egészen magáévá. Európa ugyanis Oroszországba évi 120 milliárd dollár értékben exportált, a legnagyobb értékben a franciák, a németek és az olaszok (ezért is érthetetlen, miért rajtunk kérik számon azt, ami más, velünk elvileg egyenrangú tagállamnak megengedett). Így például ugrottak a francia fegyverüzletek, az olasz energiaóriás, az ENI is elvesztette a Déli Áramlat közös építésének lehetőségét, s a finn–orosz atomerőmű terve is áll. Most már az oroszellenes balti államok is szűkölnek, mert Moszkvától függhet az éves gazdasági teljesítményük 10-14 százaléka. És sajnos mi is érezzük az „európai értékek” súlyát: lejtőre került a forint, tegnap már a 315-ös szintet is elérte az euróval szemben, esett a budapesti értéktőzsde, és kevesebbet érnek a magyar vállalatok részvényei, különösen az orosz kapcsolatokkal rendelkező cégeké.
Egyre jobban kirajzolódik, hogy Oroszország teljes gazdasági összeomlása senkinek nem áll érdekében, mert ezen a történeten eddig is mindkét fél csak veszített, és a java még hátravan. Számunkra az is tanulságos, hogy milyen rövid idő alatt térdre lehet kényszeríteni egy olyan hatalmas gazdaságot, mint az orosz.
Ijesztő szembesülni azzal, milyen kicsi a mozgásterünk.
