Partvonalon

A szocialisták már felismerhették, messze kerültek attól, hogy az elmúlt időszak eseményeinek érdemi politikai tényezőjeként lehessen rájuk tekinteni.

Katona Mariann
2014. 12. 14. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az áprilisi, májusi és októberi választások fölényes kormánypárti győzelme után sokan arra számíthattak, hogy a kampányokkal terhelt esztendő után egy kis nyugalom következik. Ám mégsem az adventi készülődés meghittsége uralta az elmúlt időszakot, a politika ezt nem engedte. Tagadhatatlanul forrnak az indulatok a kormány több tervezett intézkedése miatt, elég csak az internetadó már visszavont ötletére gondolni, de említhetnénk a vasárnapi zárva tartásról, a kötelező drogtesztről vagy legújabban az M0-s egy részének fizetőssé tételéről szóló elképzelést is. A közös ezekben, hogy a baloldali ellenzék érdemben valahogy mindebből kimaradt. Ma már az emberek nem arra kíváncsiak, hogy egy-egy kormányzati intézkedésről vagy úgy általában a közállapotokról mit mond az MSZP vagy éppen Szigetvári Viktor. Sokkal érdekesebb, amit fideszes politikusok kiposztolnak a Facebookra. Sokkal érdekesebb, amit például az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend nyilatkozik vagy ír ki a Twitterre. Az ellenzéki megszólalásoknál még az is sokkal érdekesebb, hogy lesz-e tüntetés. Tüntetés, amelyet elvileg civilek szerveznek civileknek, még ha kísérteties is a hasonlóság Saul Alinsky néhai amerikai közösségszervezőnek a radikális civil ellenállóknak szánt tizenkét pontjával. A baloldali kis pártok pedig képtelenek a demonstrációkra rátelepedni. Nemhogy kezdeményező, a tiltakozásokban meghatározó szerepüket is végképp elveszítették. Volt ugyan néhány kétségbeesett kísérlet az indulatos tömeg felkarolására, de talán kimondhatjuk: azzal, hogy az MSZP egyre-másra cipeli be az Országgyűlés üléstermébe az uniós zászlót, még egyáltalán nem vette át a kezdeményezést. Úgy tűnik, a baloldalon csak futnak az események után: Gyurcsány Ferencék – tőlük nem is meglepő módon – egészen Brüsszelig képesek szaladni.

A szubjektív érzékelést félretéve objektívnek nevezhető mérőszámok is rendelkezésre állnak. A közvélemény-kutatások. A különféle intézetek méréseiben sem látszik, hogy az ellenzék érdemben – vagyis néhány százalékos erősödést meghaladóan – profitálna az elmúlt hetekből. Nagyon sokan vannak, akik az utóbbi hónapokban elfordultak a kormánytól, de figyelmük mégsem az MSZP-n, Gyurcsányékon vagy a szakítással a politikai megsemmisülés szélére sodródott Együttön vagy PM-en akadt meg. Nem is csoda, nehéz lenne bármilyen karakteres lépést, reagálást felidézni, ami a baloldali ellenzék pártjaihoz köthető. Egy-egy hangzatos mondat a szokásos napi sajtótájékoztatókon még nem hoz százalékokban is kimutatható támogatottságot. Pláne, ha a politikai térképen fent lévő pártok ennyire kimaradnak a politikai eseményekből, s partvonalra sodródnak. Összességében ugyanott tartanak, mint korábban, vagyis nem képesek reális alternatívát felmutatni. Még akkor sem, ha az élet bőven kínál számukra lehetőséget.

A szocialisták már felismerhették, messze kerültek attól, hogy az elmúlt időszak eseményeinek érdemi politikai tényezőjeként lehessen rájuk tekinteni. Tóbiás József pártelnök a hét végén – sokszor igencsak zavaros, helyenként meglehetősen nehezen érthető – beszédében be is jelentette, hogy 2015 az MSZP visszatérésének éve lesz, jelentsen ez bármit is. Arra konkrét választ nem kaptunk, mindezt hogyan is tervezi. Felidézve az elmúlt heteket, talán ő maga sem tudja még.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.