Az áprilisi, májusi és októberi választások fölényes kormánypárti győzelme után sokan arra számíthattak, hogy a kampányokkal terhelt esztendő után egy kis nyugalom következik. Ám mégsem az adventi készülődés meghittsége uralta az elmúlt időszakot, a politika ezt nem engedte. Tagadhatatlanul forrnak az indulatok a kormány több tervezett intézkedése miatt, elég csak az internetadó már visszavont ötletére gondolni, de említhetnénk a vasárnapi zárva tartásról, a kötelező drogtesztről vagy legújabban az M0-s egy részének fizetőssé tételéről szóló elképzelést is. A közös ezekben, hogy a baloldali ellenzék érdemben valahogy mindebből kimaradt. Ma már az emberek nem arra kíváncsiak, hogy egy-egy kormányzati intézkedésről vagy úgy általában a közállapotokról mit mond az MSZP vagy éppen Szigetvári Viktor. Sokkal érdekesebb, amit fideszes politikusok kiposztolnak a Facebookra. Sokkal érdekesebb, amit például az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend nyilatkozik vagy ír ki a Twitterre. Az ellenzéki megszólalásoknál még az is sokkal érdekesebb, hogy lesz-e tüntetés. Tüntetés, amelyet elvileg civilek szerveznek civileknek, még ha kísérteties is a hasonlóság Saul Alinsky néhai amerikai közösségszervezőnek a radikális civil ellenállóknak szánt tizenkét pontjával. A baloldali kis pártok pedig képtelenek a demonstrációkra rátelepedni. Nemhogy kezdeményező, a tiltakozásokban meghatározó szerepüket is végképp elveszítették. Volt ugyan néhány kétségbeesett kísérlet az indulatos tömeg felkarolására, de talán kimondhatjuk: azzal, hogy az MSZP egyre-másra cipeli be az Országgyűlés üléstermébe az uniós zászlót, még egyáltalán nem vette át a kezdeményezést. Úgy tűnik, a baloldalon csak futnak az események után: Gyurcsány Ferencék – tőlük nem is meglepő módon – egészen Brüsszelig képesek szaladni.
A szubjektív érzékelést félretéve objektívnek nevezhető mérőszámok is rendelkezésre állnak. A közvélemény-kutatások. A különféle intézetek méréseiben sem látszik, hogy az ellenzék érdemben – vagyis néhány százalékos erősödést meghaladóan – profitálna az elmúlt hetekből. Nagyon sokan vannak, akik az utóbbi hónapokban elfordultak a kormánytól, de figyelmük mégsem az MSZP-n, Gyurcsányékon vagy a szakítással a politikai megsemmisülés szélére sodródott Együttön vagy PM-en akadt meg. Nem is csoda, nehéz lenne bármilyen karakteres lépést, reagálást felidézni, ami a baloldali ellenzék pártjaihoz köthető. Egy-egy hangzatos mondat a szokásos napi sajtótájékoztatókon még nem hoz százalékokban is kimutatható támogatottságot. Pláne, ha a politikai térképen fent lévő pártok ennyire kimaradnak a politikai eseményekből, s partvonalra sodródnak. Összességében ugyanott tartanak, mint korábban, vagyis nem képesek reális alternatívát felmutatni. Még akkor sem, ha az élet bőven kínál számukra lehetőséget.
A szocialisták már felismerhették, messze kerültek attól, hogy az elmúlt időszak eseményeinek érdemi politikai tényezőjeként lehessen rájuk tekinteni. Tóbiás József pártelnök a hét végén – sokszor igencsak zavaros, helyenként meglehetősen nehezen érthető – beszédében be is jelentette, hogy 2015 az MSZP visszatérésének éve lesz, jelentsen ez bármit is. Arra konkrét választ nem kaptunk, mindezt hogyan is tervezi. Felidézve az elmúlt heteket, talán ő maga sem tudja még.
