Bő egy hónapja szerepel a sajtóban a vezető hírek között az új útdíjrendszer bevezetése, azóta dühöngenek az autósok, azóta hallani folyamatosan valami zörgést a motorház felől. A kormány most ismertette azokat az ésszerű módosításokat, amelyek várhatóan lecsendesítik az elégedetlenkedők egy részét. De miért kellett ehhez ennyi fölösleges kanyart megtenni?
Szögezzük le, a nagyvárosokat elkerülő gyorsforgalmi utak díjasítása rossz irány, és a mostani módosítások ezen mit sem változtatnak. Ám az az intézkedéscsomag, ami januárban életbe lépett, több más elemet is tartalmaz. A legfontosabb a megyei matricák bevezetése. Önmagában ezzel senkinek nem volt vitája, még ha néhány megyében a rövidke sztrádaszakaszért érthetetlennek tűnt is a külön matrica megvásárlása. De ugyanilyen talány volt az is, hogy a Duna-hidakra miért kellene kétszeres díjat fizetni. Volt a csomagban még egy elem, ami viszonylag keveseket, ám annál fájdalmasabban érintett, mely a kilencszemélyes kisbuszok autópályadíját emelte volna az eddigi duplájára. Tekintve, hogy ezek jelentős része nagycsaládosok, mozgássérültek, valamint az önkormányzatok kezében van, érthető, hogy a kormány most mégis könnyítést ajánl. Arra azért felhívnánk a figyelmet, hogy bár az említett intézkedések bevezetése időben egybeesik, szakmai értelemben semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással. Csak a nyilatkozatokban kerültek egy kalap alá.
A kormány tegnapi döntéseivel igyekszik úgy borítani fátylat a sok indulatot kiváltó első hónapra, hogy azt próbaüzemmé minősíti. Az a baj ezzel, hogy a kísérleti időszakot is az autósok finanszírozták. A törvénytisztelő polgár nyilván nem hajtott fel fizetős útszakaszra matrica nélkül, ezért álltak sokan fél órákat az első napokban a benzinkutakon, tépték a hajukat mások a számítógépük előtt, ha online kívántak fizetni érte, de sokadszorra sem sikerült. Ezen nem segít az sem, hogy a kormány utólag elengedi a pótdíjat és a szolgáltatási díjat. Felelős politikusainktól sokszor hallottuk már, hogy előbb mérni, aztán vágni. Ebben az ügyben mintha fordítva történt volna.
Hogy a fizetőssé lett sztrádaszakaszokkal vagy főutakkal párhuzamos belső útvonalakon megnövekedik-e a forgalom, azt még nem tudjuk. Azt ellenben felelősségünk tudatában kijelenthetjük, az új útdíj bevezetése körüli kormányzati megnyilatkozások teljes összevisszaságot jeleztek. Fónagy János államtitkár, aki most a könnyítéseket bejelentette, néhány napja még úgy nyilatkozott, hogy „érdemi puhulásra senki ne számítson”. A politikus kommunikációs hajtűkanyarja jellemzi a zavart, ami a tiltakozások nyomán keletkezhetett a kabinetben. Pedig ezért éppen a nyilatkozók okolhatók. Jó néhány nem éppen szerencsés megszólalás borzolta az autósok kedélyét. Kezdjük azzal, hogy csak a karácsony előtti hetekben hallhatott egyáltalán a nyilvánosság először az M0-s és egyes autópályaszakaszok díjkötelessé tételéről. Egy ilyen fontos és sok embert érintő változás bevezetésére hosszabb időt kellett volna szánni. Az előre megjósolt új évi matricamizéria után Kovács Zoltán kormányszóvivő elismerte, hogy voltak hibák, ennek ellenére – mondta – nincs ok a sietségre. Németh Szilárd rezsibiztos szerint pedig azért sincs szükség korrekcióra, mert az autósokat kárpótolja az olcsó benzin. A megszólalók számtani segédletet is nyújtottak, mondván, az ötezer forint az havonta csak 400, azaz munkanaponként 20 forint, minek ezért ez a sok hűhó?
Ha már elkerülhetetlen az elkerülő utak fizetőssé tétele, azt kívánjuk magunknak, hogy legyen igaza a kormánynak, és ne kerüljék el sokan a fizetős pályákat a települések belső útjain. Akár készültek előzetesen hatástanulmányok, akár nem.
