A hazai baloldal irigykedett, s titokban abban reménykedett, hogy újraélednek a magyar jobboldal fóbiái, így ha a hatalmat el is vesztette, legalább az orosz kapcsolatok feletti kizárólagos ellenőrzését megőrizheti. Ám ez hiú ábránd volt, s nem utolsósorban e csalódottságból táplálkozik a ma a látogatás kapcsán mindkét tárgyaló félre rázúduló, haraggal vegyes gyűlölet.
Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az elmúlt egy évben alapvetően megváltozott a nemzetközi helyzet, ezen belül az euroatlanti szövetségi rendszer viszonya Oroszországhoz. De aki nem borult az elmúlt egy évben kétséges kalandokba bonyolódó Moszkva karjaiba, annak most nem is nagyon kell hátralépnie, de nem kell részt vennie Putyin és Oroszország démonizálásában sem. S bizony, nem Orbán Viktor hívta a házába az orosz elnököt, eddig még kiskutyát sem ajándékozott neki, s egy látogatás kedvéért még a felszabadítást sem köszönte meg neki. Ismeri ugyanakkor a térképet, s jól látja, hogy Oroszország itt van majdnem a szomszédunkban, és ha remélhetőleg csökkenő mértékben is, de még sokáig függ az energiabiztonságunk Moszkvától.
E pragmatikus szempontok mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az átalakuló világban mindinkább felértékelődik a Kelet, amellyel a magyar kormány a nyugati szövetségi rendszer tagjaként, de jó kapcsolatokat akar ápolni. S az ukrán válság ellenére sem akar teljesen hátat fordítani Moszkvának, kidobva ezzel az ablakon az azt megelőző négy év építkezését. Szuverén államként pedig semmi sem akadályozza meg abban, hogy meghatározza geopolitikai prioritásait. Ez nem az euroatlanti szolidaritás felrúgása! S ezúttal a magyar diplomácia igyekezett figyelni arra is, hogy nem elég tartani magunkat a közös uniós állásponthoz; a sokszor felesleges fecsegés, a nemegyszer a belpolitikai célokat követő, tényleg félreérthető kijelentések, valamint az ukrán válság miatt kialakult hisztérikus hangulatban Budapesttel szemben megrendült bizalom erősítésével foglalkozni kell. Részben erről, részben az ország energiaellátásának biztosításáról szól a diplomácia februári csúcsra járatása, amely Angela Merkel és Vlagyimir Putyin látogatásával a középpontban szélesítheti Magyarország amúgy szűk mozgásterét.
Ez a pragmatizmus jellemezte az orosz elnök mostani villámlátogatását is. A minszki megállapodás után a Kelet és a Nyugat szembenállásának feloldása reményében a budapesti vizittel Moszkva demonstrálhatta, hogy nem akar elszigetelődni, főképp pedig elfordulni Európától. A Putyint uniós tagállamként fogadó Magyarország ugyanakkor következetességével a nyitott, főként az energiabiztonságot érintő kérdésekben javíthatott az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztései ellenére is gyenge tárgyalópozícióján.
Budapest egyúttal azon álláspontját is erősíthette, hogy az Európa biztonságát és lassan már versenyképességét is mind érezhetőbben sújtó ukrán válság nem oldható meg Oroszország nélkül. Ez az üzenet ma sokaknak nem tetszik, s az ebben ellenérdekeltek hol a szövetségesi szolidaritásra, hol pedig a történelmi érzékenységre apellálva próbálták megakadályozni a mostani vizit idején is. Sikertelenül, s a párbeszédet erősítő gesztusként minden bizonnyal Putyin is hagyott egy meghívót Budapesten. Rossz hír sokaknak, hogy egy nagy eséllyel 2024-ig nála beválthatót.
