Az igazgatók élik világukat: előzetes letartóztatásba nem kerültek, vagyonukat nem zárolták, lakhelyelhagyási tilalom nem sújtja őket, nyomkövetőt nem kaptak. Nehogy már megzavarják a budai villákban lakó ártatlan brókervezérek nyugalmát, a tervezett, szokásos ausztriai síelésüket!
Holott náluk valóban fennállhat az ilyenkor szokásos hivatkozási alap, a szökés és elrejtőzés veszélye, bár ügyvédjük szerint az úriemberek „nem menekülnek el”, mindenben állnak a hatóságok rendelkezésére. Még ha akad is, aki ezt elhiszi, a rendőrségi óvintézkedések elmaradása érthetetlen s felháborító: a bevont engedélyű Buda-Cash igazgatóinak van mit a tejbe aprítaniuk, állítólag biztos offshore céghálót fontak maguk köré, egyikük hivatalos lakhelye pedig a Fülöp-szigetek. Nyugodtan átruccanhat megnézni a postaládáját, s elfelejt hazajönni. Ám a brókervezérek jól tudják: a korábbi bankár- és brókerelszámoltatások eredményeit elnézve nincs okuk félelemre.
Kulcsár Attila, a K&H Bank álbróker-igazgatója több tíz milliárdos sikkasztás ellenére évek óta szabadlábon van, nyomkövetőt nem hord, oda megy, ahová akar. Princz Gábor, a Postabank volt elnöke 36 milliárdos hűtlen kezelésért méltó büntetést, 3,6 millió forint pénzbírságot kapott.
A Buda-Cash botránya földcsuszamlásszerű közbizalomvesztéshez vezethet, ha a hatóságok nem lépnek azonnal a sikkasztással összefüggésbe hozható személyek ellen. Ez persze igaz a múltra is, ami idáig vezetett. Mert ugyan tény, hogy a balliberális kormányzás alatt enyhítették a brókerházak helyszíni ellenőrzését, ám ez továbbra sem jelentette azt, hogy a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) ne tehette volna ezt meg bármikor.
Ráadásul minden eszköz a rendelkezésére állt, nemcsak a helyszíni ellenőrzés, amely az eszköztárban a legprimitívebb, szemben az informatikai vagy például a könyvvizsgálói ellenőrzéssel. S bár az MNB a felelősség kérdését elintézi azzal, hogy megtette a rendőrségi feljelentést, ám ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem megszűnt, hanem szakemberestül együtt beolvadt az MNB-be. Azt pedig, hogy a csalássorozat 15 éve tart, épp az MNB-től tudjuk.
Itt nem Tribuszerné Aranyosi Margitka „piramisjátékáról” beszélünk (a hazai pénzügyi kultúra színvonalára jellemző, hogy hírneve ellenére szabadulása óta újabb balekokat sikerült becserkésznie), hanem az ország egyik legnagyobb brókerházából „eltűnt” tízmilliárdokról, károsultak tízezreiről.
Lapzártánkig mindössze az állam, vagyis mi, adófizetők jelentkeztünk be (jó, ha tudjuk!), hogy a megkopasztott önkormányzatoknak „tűzoltásként” 245 millió forintot adjunk. Vagyis nem Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapítója, a száz leggazdagabb magyar egyike, nem Tölgyesi Péter, nem Varga Péter, nem Gyarmati János és nem Pál Gyula igazgatósági tagok fizettek, bár gyaníthatóan lenne miből.
A magyarországi megtakarítások gyarapodtak az utóbbi években, mára elérték a GDP 80-90 százalékát, a bankbetétek felét pedig külföldön tartja a lakosság. Vajon miért? A kinti kamatszintek még a hazainál is alacsonyabbak, mert defláció fenyegeti Nyugat-Európát, több országban már negatív a kamatláb. Ha a befektetői bizalom elillan, rengetegen vihetik ki megtakarításaikat az országból. Megéri ezt kockára tenni néhány milliárdos komfortérzetének megőrzéséért? Vagy lopni tényleg csak nagyban érdemes?
