Elterelés

Váratlan, de alighanem a magyarok többségének helyeslésével találkozó döntést hozott a kormány a szerb határszakasz lezárásáról.

Váratlan, de alighanem a magyar polgárok többségének helyeslésével találkozó döntést hozott a kormány szerdán a szerb határszakasz drótkerítéssel történő lezárásáról. Váratlan, hiszen a Fidesz vezető politikusai is szinte a döntés pillanatáig úgy nyilatkoztak, a határőrizet tervezett szigorítása nem jelenti fal emelését a déli határunkon. Korábban Pintér Sándor belügyminiszter arra utalt, hogy a rendőrség ura a helyzetnek, az illegális határátlépők 97-98 százalékát feltartóztatják. Vagyis – gondolhattuk – kellő felhatalmazás esetén, a szükséges jogszabály-módosítások elfogadásával az ezen a tájon különösen rossz emlékeket idéző vasfüggöny felhúzása nélkül is kezelhető a hazánkra nehezedő migrációs nyomás.

Jó lenne pontosan tudni, hogy milyen megfontolás bírta rá a kormányt végül e radikális lépés meghozatalára, amellyel egyszersmind zárójelbe és lényegében okafogyottá tette a témában folytatott, a magyarok többségét hidegen hagyó nemzeti konzultációt. Ennek ismeretében választ kaphatnánk egy érdekes kérdésre: a négy méter magas, százhetvenöt kilométer hosszú, tízmilliárdokba kerülő kerítés elsősorban politikai termék-e, vagy inkább egy létező és súlyos problémára adott szakmai válasz? Úgy sejtem: mindkettő. Lázár János főminiszter szerint mindenesetre az Európai Unió egyes országaiban tapasztaltak, Brüsszel döntésképtelensége sarkallta e döntésre a kormányt. Még az is lehet.

Az már régóta világos, hogy az Európai Unió eddigi nagyvonalú, liberális bevándorláspolitikája nem folytatható, a multikulturális modell megbukott. Az erősödő menekülthullám Európa kulturális arculatának átrajzolásával, párhuzamos társadalmak létrejöttével, kezelhetetlen konfliktusok sorával fenyeget, amit lehet, hogy nem bán Amerika és Oroszország, de ami ellen az uniónak elemi érdeke fellépnie. Ezért is különös, hogy eddig nem sikerült közös és minden tagállam számára méltányos megoldást kidolgozni az EU külső határainak védelmére, megerősítésére. Ahol nincs belső szolidaritás, ott az életképes stratégia az önálló út, a dezertálás. Mások is ezt teszik.

Üzenetértékű, hogy a magyar kormány meg sem várva a jövő heti uniós csúcsot szánta el magát erre a látványos, élénk nemzetközi figyelmet keltő akcióra. Még azelőtt, hogy a tranzitállam Magyarországon valódi krízisről beszélhetnénk – leszámítva a déli határszakaszt; az ott élők közvetlen kárvallottjai a növekvő bevándorlásnak. A lépés belpolitikai haszna szerteágazó: a napirend meghatározásával a cselekvőképes szereplőként fellépő kormány eltereli a figyelmet a számára kellemetlen témákról, így arról is, hogy hazánkat e pillanatban a bevándorlásnál nagyobb mértékben sújtja a megélhetési kivándorlás. Ennél is lényegesebb, hogy a többség valószínűleg egyetért a kerítés megépítésével, hiszen a bevándorlás várható növekedése jogos aggályt kelt akkor, amikor honfitársaink tömegeinek integrációjára tett erőfeszítések is gyakran hiábavalónak bizonyulnak.

A vélelmezhető társadalmi egyetértés sem teszi okafogyottá a kerítés szükségességével, hasznával és a döntés következményeivel összefüggő kételyek felvetését. Ám az ellenzőknek választ illene adniuk arra a kérdésre, hogy milyen más módon kezelhető ez a hosszú távon végzetes következményekkel fenyegető probléma. A baloldali, liberális ellenzéktől ilyesmit most sem hallani.

Szemben a joggal kifogásolt bevándorlóellenes plakátkampánnyal, az Európai Unió leghosszabb drótkerítése megépítésének híre jó eséllyel eljut az embercsempészekhez és a menekültek/bevándorlók jó részéhez, akik új útvonalat terveznek majd az Európai Unióba. Amíg azt is le nem zárják. Ha van irgalom a határait átjárhatatlanná tevő államokban, akkor érdemi segítséget nyújtanak a bevándorlás frontországainak, így a földönfutók sokaságának.