A képviselők ideológiai alapon immár sokadszor tombolták ki magukat a magyar miniszterelnökön, s 362 igen szavazattal 247 ellenében elfogadták a szociáldemokrata, a radikális baloldali, a liberális és a zöldfrakció közös, Magyarországot elítélő határozati javaslatát. S aki most azt gondolja, hogy a kormányt ez a döntés elkeseríti, az súlyosan téved.
A népszerűségében megrendült Fidesznek nagyon is kapóra jön az európai kioktatás, hiszen folytatni lehet a szabadságharcot, meg lehet védeni a hazát, össze lehet zárni a sorokat. Lehet csatázni, vívni, s ebben Orbán Viktor otthon van. Nem véletlen, hogy kérés nélkül is elment legutóbb Strasbourgba a pofonért. Szinte várta már, hogy Daniel Cohn-Bendit utódai beleeresszék a karmukat, s erre válaszul – idegenben is hazai pályán – kiránthassa a kardját, s megvívjon Magyarországért.
Pontosabban a hatalomért. Orbán Viktor ugyanis Strasbourgban manapság a hatalomért vív, s ezt nem igazán róhatja fel neki senki a jelenlegi Európai Parlamentben. Különböző stílusban, de ezt teszi ma Marine Le Pentől Francois Hollande-on és Angela Merkelen át David Cameronig az európai politikusok többsége. A halálbüntetés újfenti bevezetésének felvetéséig persze nem merészkednek, a bevándorlási kártyát azonban gond nélkül előrántják. A politika boszorkánykonyháiban a közbeszéd tematizálásán a fejüket törő werberek, finkelsteinek és habonyok ugyanis nagyon jól tudják, ha biztosra akarnak menni, az emberek legalantasabb érzéseire kell hatni. Hiszen senki sem rokonszenvezik a gyilkosokkal, s annak sem örül, ha feldúlják a nyugalmát, vagy elveszti a munkáját. Ezért aztán a kampánytanácsadók által sokszor mérnöki pontossággal kidolgozott terveknek megfelelően a politikusok bedobják a csalit a tömegnek, amely elemi ösztöneitől vezérelve rákap, s egy hét múlva a piactól a villamosig már mindenki a halálbüntetés jogosságáról értekezik.
Ellentmondásnak pedig helye nincs, hiszen a kampányguruk jó érzékkel olyan mederbe terelték a közbeszédet, ahol nem az érvek, hanem az ösztönök dominálnak. Jó lépése erre nem nagyon lehet az ellenzéknek sem, így csak kétségbeesetten tátog. S ha a népszerűség feltornázásához még ez is kevés, jöhet a következő téma, a bevándorlás – Európa számára egyébként kétségkívül égető – problémája. Csakhogy most nem a megoldás, hanem a hatalmon maradás a lényeg, így a bajban lévő politikai erők a populista, a huszonhárommillió-románozáshoz mérhető plakátkampánytól sem riadnak vissza.
Ebben a kontextusban kell látni az Európai Parlamentben tegnap folyt vitát is, amelyben az a leginkább meglepő, hogy a mégoly dörzsölt nyugati politikusok is bekapták a horgot. Az ideológiai szembenállás ködfüggönyén át nem vették észre, hogy az elítélő határozattal a szemükben vörös posztó magyar kormány kezére játszanak. Ráadásul öngólt is lőnek, hiszen saját szavazóik többsége ugyanazt gondolja a halálbüntetésről és a bevándorlásról, mint Orbán Viktor. Legfeljebb nem mondják ki, mert jól neveltek. Az igazi probléma azonban az, hogy a kormány retorikai csalijai ugyan hozhatnak a pártkonyhára, ám a világban közben egyre furcsábban néznek Magyarországra.
Nem haragszanak, még kevésbé támadnak, a befektetők sem állnak tovább, sőt a retorikai bombákat hallva sok európai még elismerően csettint is; ám egyre kevésbé vesznek minket komolyan. Fogy a levegő az ország körül, szűkül a mozgástér, ezért veszélyes ez a játék.
