Menlevél

Az elmúlt időszakban az elszámoltatás újabb két emblematikus bűnperrel összefüggésben szenvedett kudarcot.

Török László
2015. 07. 05. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gergényi ténykedése miatt nem lépett a törvényhozás, az eredménytelenség viszont itt is szembetűnő. Felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség, tehát a volt rendőrkapitánynak nem kell börtönbe vonulnia. A várhatóan enyhe ítélet a jelek szerint magukat a fideszeseket sem érdekli, nem kommentálták ugyanis a fejleményeket arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó. Csakhogy korábban más ügyekben nem voltak ennyire visszafogottak. És igazuk is volt, hiszen az embereket nyilván azok a perek érdeklik a leginkább, amelyek folyamatban vannak.

Mi lehet az óvatos távolságtartás mögött? A Magyar Nemzet esetében felvetődhet, hogy a képviselők azért nem nyilatkoznak, mert a pártvezetés erre kérte őket. Mostanában többször is tapasztaltuk, hogy egyes kormányzati szereplők vagy intézmények nem adnak nekünk tájékoztatást. Kontrát Károly belügyi államtitkár egyik alkalommal például azért, mert lapunk szerinte megsértette a miniszterelnököt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig a tájékoztatás alkotmányos kötelezettsége nézőpontjából nehezen értelmezhető bajtársiasságra hivatkozott.

Bízzunk benne, hogy tényleg ez az indoka a hallgatásnak, nem pedig az, hogy a kormány által a nem fideszes és nem KDNP-s politikusokkal és kinevezettekkel szemben indított elszámoltatás elérte azt a szintet, amelyet annak idején a szocialista közpénzügyi államtitkár, Keller László produkált. A baloldal és a jobboldal hagyományosan erőlködik a másik felelősségre vonatásán, rengeteg nyomozás indult és indul. Még sincs túl sok eredmény. Úgy látszik, Magyarországon nem nagyon van korrupció, választott politikusaink és a jóvoltukból pozícióba kerülők pedig nem követnek el bűncselekményeket.

Ha viszont ez így van, márpedig egyre több jel utal arra, hogy így van, akkor miért ez a nagy elszámoltatósdi? Ez valami bűvésztrükk lehet. Valami, ami a kampányokhoz és a népszerűség megszerzéséhez tartozik. Bürokratikus jogrendszerünk útvesztőiben azonban ezekkel a trükkökkel nem lehet eredményt elérni. A bíróságon bizonyítékok kellenek, vallomások, amelyek alátámasztják a vádat. Meg kell találni a megfelelő paragrafusokat, amelyek viszont minden időben változnak. Aztán ha ezek megvannak, az igazságszolgáltatás dönt.

Mégis, a választóknak az lehet az érzésük, hogy ami az elszámoltatás körül zajlik, annak nincs sok köze a valósághoz. A bukott rendszerben emberek százait börtönözték be jogtalanul, sokakat megvertek vagy meggyilkoltak, tönkretették az életüket, az érdemi felelősségre vonás azonban elmaradt, ahogy a 2006. őszi, kirívó jogsértések esetében is. Hasonlóan a többi, 1990 utáni, politikai színezetű eljáráshoz, amelyek többsége a közvagyonnal való gondatlan gazdálkodásról, tudatos károkozásról és nyerészkedésről szól. A vádlottak jellemzően az állam szolgálatában állva éltek vissza a bizalommal. És az állam még mindig inkább az ő érdeküket képviseli, szemben a közérdekkel.

Aligha a választó téved, aki megalapozottnak érzi a gyanút a naponta előkerülő botrányos ügyekben. Az elszámoltatósdi végén mégis rendre azzal kell szembesülnie: a szembenálló politikai erők a kudarcos eljárásokkal mintha csak egymásnak adnának menlevelet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.