Tegnap elsöprő többséggel megszavazta a görög parlament, hogy megalázkodhasson azért, hogy újabb hitelekből törleszthesse most lejáró adósságait. Neoliberális megszorítócsomagot fogadtak el, hogy hozzájussanak a harmadik (!) nemzetközi – az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) fémjelezte – mentőcsomaghoz, melyből csütörtökön már ki is fizethetik az EKB felé esedékes tartozásukat. Leegyszerűsítve: az EKB hiteléből törlesztenek az EKB-nak. Néhány héttel ezelőtt az IMF-től kértek kölcsönt, hogy az IMF-hitelüket rendezzék. A kör bezárult.
Hatott a németek nyomásgyakorlása, a görög bankrendszer lefagyasztásával sikerült elérni a feltétel nélküli kapitulációt. Fejet hajtott a demokratikusan megválasztott görög kormány és leszavazta saját programját, sőt, sutba vágta az általa támogatott népszavazás eredményét is. Első látásra győzedelmeskedett az erős német akarat, ám az unió iránti bizalom megrendült. A hibák elismerésében és az önkorrekcióban reménykedők legutolsó illúziói is elszálltak. Ilyenkor megkerülhetetlen a kérdés: vajon megint a rossz klubba léptünk be? Abban az unióban, amelyben annyian hittünk 2004-ben, most elvtelenül térdre lehetett kényszeríteni egy nemzetet. Sőt, porig alázni, hiszen olyan szigorú programot kényszerítettek rájuk, amelynek az enyhébb változatát is népszavazáson utasította el júliusban a lakosság. A demokrácia alaptörvényével szöges ellentétben Brüsszel az EKB hathatós segítségével néhány hét alatt „jobb belátásra\" bírta a „rosszul\" szavazó görögöket. Bezártak a bankok, ellehetetlenültek a vállalkozások, a lakosság nem juthatott hozzá a saját pénzéhez. Alexisz Ciprasz kormányfőnek és a görög törvényhozásnak nem hagytak más választást, mint az erő előtti meghunyászkodást.
Görögország valóban felelőtlen pénzügypolitikát folytatott évtizedeken át, meghamisították a statisztikákat, és halogatták a népszerűtlen átalakításokat, amelyek az ország versenyképességét hosszú távon biztosították volna. Ehhez azonban asszisztált az unió, ám egyik oldalon sem történt felelősségre vonás. Következmények nélkül megúszta mindenki egy ország csődbe juttatását. (Ebből a szempontból a balliberális magyar kormányok már korábban felzárkóztak a brüsszeli vezetés erkölcsi színvonalához.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!