Az első fenyegetés

Nincs is megejtőbb annál, mint ha az iszlám közösség a zsidó közösség paneljait használja a magyar állam támadására.

Egyikünk sem tehet arról, hogy az élet bármely mozzanatáról mi jut eszébe. Arról azonban igen, hogy gondolattársítását ráteszi-e a valóság mérlegére, mielőtt megosztja a széles nyilvánossággal.

Frölich Róbert főrabbi nyilatkozott a New York Timesnak, hogy neki a menekülttáborokról Auschwitz jutott eszébe. „Szörnyű volt látni a képeket, amikor a rendőrség [a cseh rendőrségről van szó, Frölich nem említette] számokat írt fel emberek karjára. Ez Auschwitzra emlékeztetett. És aztán embereket feltenni a vonatokra fegyveres őrökkel, hogy táborba vigyék és bezárják őket? Ezek természetesen a holokauszt visszhangjai.” De miért természetesen? Nem lenne ez a gondolattársítás ilyen magától értetődő, ha a főrabbi arról az apróságról nem felejtkezne el, hogy nem nyilaskeresztes, turáni arcú, Afrikában, Ázsiában helikopterekről ledobott rendőrök hajtották erőszakosan a migránsokat Szíriából, Afganisztánból, Eritreából megsemmisítési céllal a bicskei menekülttáborba. Nem, ezek az emberek jöttek. Özönlöttek. Olyan országokból, amelyeknek városait történetesen az az Amerika bombázta porig, ahol az egyik vezető lap a New York Times, amelyiknek a főrabbi oly gyermeki bizalommal nyilatkozott auschwitzi áthallásairól.

Meglepő, manapság ki mindenkinek jut eszébe Magyarországon Auschwitz. Csak itt, sehol máshol. A Magyar Iszlám Közösség szeptember 4-én kiadott egy közleményt, amelyet a miniszterelnöknek címeztek. A közlemény tónusa kifejezetten fenyegető. Nehezményezik, hogy Orbán Viktor azt nyilatkozta, „senki ne követelje tőlünk, hogy sok mozlimmal éljünk együtt”, de hozzátette, a körúti kebabossal senkinek semmi baja.

Jó, ha tudjuk: a magyar állam támogatja az itt élő mozlim közösségeket, az elmúlt években jelentős összeget kaptak, többek közt egyházi célú juttatásként, köznevelési támogatásként. Ennek fényében különösen visszataszító, hogy a Magyar Iszlám Közösség erősen radikális hangnemben úgynevezett haramot hirdetett a kormánypártok ellen. Hogy a „haram” vallási tilalom-e, vagy annál több is, arra könnyű következtetnünk abból, hogy a 2002-ben Nigériában alakult Boko Haram (körülbelüli jelentése: a nyugatosodás szentségtörés) merényletek sorozatát követte el, amúgy az al-Kaida pénzelte őket, és tartott nekik kiképzést. Úgyhogy egy iszlám közösség részéről a haram meghirdetésénél kevés barátságtalanabb lépés létezik. De maradjunk még a Magyar Iszlám Közösség közleményénél, mert rendkívül ismerős a demagógiájuk! Mintha hazai nekivadult liberálisainkkal karöltve írták volna. „Ha például évek múlva még többen leszünk, magyar mozlimok, a »felesleget« koncentrációs táborba zárja, vagy követi Srebrenica példáját, esetleg ki kell vándorolnunk – vagy csak még több cipő lesz a Duna-parton?!”

Nincs is megejtőbb annál, mint ha az iszlám közösség a zsidó közösség paneljait használja arra, hogy támadja a magyar államot. Vajon miért teszik? Egy új zsidó–mozlim barátság szívrepesztő körvonalait látjuk kirajzolódni (már látom a gázai nagy egymásra találást, a falon palesztin és zsidó gyermekrajzok százaival, német híradósok könnyfakasztó riportjaival), vagy csak szimplán arról van szó, hogy a hazai iszlám közösség igen jól értesült arról, hogy az ostoba és pipogya Európai Unió Amerikával együtt megbélyegzési engedélyt adott ki Magyarországra?

Utoljára 1956 nyarán–őszén múlhatott ilyen gyorsan az idő. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy megóvjuk a görög–zsidó–keresztény európai hagyományt. Akik ma csak az orrukig látnak, azoknak holnap nem lesz orruk.

Viszont a főrabbinak nem kell törnie a fejét, legközelebb miről jusson eszébe Auschwitz.