Horvát alkuk előtt

Jelen helyzetben csak a bizonytalanság biztos Horvátországban.

Egy Híd (Most) nevű pártocska győzött Horvátországban a harmadik helyezés ellenére. Ez a függetlenekből, egykori szociáldemokratákból, de eredeti pártjuknak hátat fordító jobboldaliakból is álló, összességében inkább balra húzó formáció döntheti el, melyik párt kerüljön hatalomra Zágrábban, s ki legyen a miniszterelnök. A választások előtt még mindenféle koalíciót kizáró újdonsült királycsinálók szemérmessége pillanatok alatt tovaszállhat, sokan azt sem tartják kizártnak, hogy maguknak követelik majd a kormányfői pozíciót. Aki erre rábólint, azé a hatalom maradék része. De mi van, ha a politikában szokatlan módon a Híd kitart elhatározása mellett, és magukra hagyja a nagy pártokat a huszonnégy éve tartó háborúzásuk újabb csatájának lejátszásában?

Jelen helyzetben csak a bizonytalanság biztos Horvátországban. A menekültek, ha kicsit is ismernék a zágrábi fejleményeket, talán örülhetnének. A politikai instabilitás a káosznak kedvez, a migránsok tömegének pedig az a legjobb, ha a zavaros helyzetben nem foglalkoznak velük. Ami jelen állás szerint a gondtalan áthaladást jelentheti Szlovénia felé. A most lélektanilag fontos, de gyakorlatilag értéktelen győzelmet arató jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) határozott fellépést ígért a kampányban a menekültek áradatával szemben, nem zárta ki a magyar minta, azaz a kerítésépítés alkalmazását sem.

A merész tervek az abszolút többség megszerzése nélkül a felejthető kategóriába kerülnek. Magyar szemüvegen keresztül – amelyet azért jócskán elhomályosított a horvát migránshelyzet itthoni propagandisztikus tálalása és a hirtelen felerősödött kétoldalú államközi feszültség – az lett volna a nyilvánvaló, ha a felháborodott horvátok melegebb éghajlatra küldik a menekültek ügyének kezelésében megbukó Zoran Milanovicot. Nem ez történt, mi több, sokaknak tetszettek az olykor szerbbarátsággal is vádolt szocialista miniszterelnök kirohanásai Belgrád vagy éppen a „pökhendi” Budapest ellen.

A délszláv háborús időkből jól ismert menekültkérdéshez a horvátoknak alapvetően kifinomultabb a hozzáállásuk, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy örülnek a korlátlan vonulásnak. Milanovic a migránskáosz kapcsán előkapta a nacionalista kártyát, amire a célegyenesben érezhetően teret vesztő Karamarko a rendteremtés ígérete mellett már csak egy Tudjmant is éltető rigmusokkal fűszerezett patrióta nagygyűléssel tudott reagálni.

A menekültügy egyébként csak az egyik kérdése volt a horvát választási kampánynak. Az ország picit javuló, de továbbra is roppant nehéz gazdasági helyzetben van, a munkanélküliség óriási, a szocialisták pedig az önfényező offenzíva ellenére keveset tettek a változásért. A HDZ közben továbbra is nehezen szabadul korrupciós múltjától, s az sem világos, van-e a megszorításokon kívül más megoldási javaslata a válságkezelésre. Nem véletlen, hogy a horvátok képtelenek voltak dönteni a két mérsékelten rossz megoldás közül, és sokan vetették bizalmukat a fura Hídba.

A szinte semmiről sem döntő megméretést követő elhúzódó belpolitikai bizonytalanság nemcsak a horvátoknak, de a migránshullám sújtotta térségnek és Magyarországnak sem jó hír. Nem fér kétség hozzá, a HDZ hatalomra kerülése a magyar– horvát viszony javulását segítené, s a kelet-közép-európai együttműködésnek is lendületet adna. Kár, hogy ez a megállapítás semmit sem számít a most induló, könyörtelen zágrábi alkudozás végkifejletét illetően.