Élcsapat

Tisztújító kongresszust tartott a hét végén az Eb-sorsolás árnyékában a Fidesz.

Tisztújító kongresszust tartott a hét végén az Eb-sorsolás árnyékában a Fidesz, tétje az utóbbinak volt. Nemcsak azért, mert a nagyobbik kormánypártban lassan hagyománnyá válik, hogy a vezetői posztok és az azokra jelölést kapó személyek száma megegyezik, hanem mert a Fidesznek már rég kisorsolták az álomellenzéket. Amihez idén a belpolitikai álomtémát is megkapta, a minden mást háttérbe szorító menekültügyet. Bár az év elején a kétharmad elveszett, mostanra a kezdeményezés visszakerült a Fideszhez, ahogy sok elkóborolt, elbizonytalanodott szimpatizáns is visszatalált. A kormánypártoknak jelen pillanatban itthon nincs kitől tartaniuk, a párizsi terrortámadások miatt egy hónapja helyesen elhalasztott kongresszus ezért sem ígért nagy izgalmakat.

Orbán Viktor már tavaly, a könnyedén megnyert három választás közben új csatateret talált magának: az európai nagypolitika színpadára lépve vezényelt sikertelen rohamot Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választása ellen. Most mintha ezért is megpróbálna revánsot venni, amihez a menekültválság finoman szólva tökéletlen uniós kezelése kiváló muníciót biztosít. A Fidesz-kongresszus egyik fő motívuma Brüsszel támadása volt. A felszólalások erkölcstelen és pipogya eurokratákat ostoroztak, akik részesei a betelepítés mögött álló összeesküvésnek, megtagadják és elárulják a kontinens hagyományos értékeit, keresztény gyökereit, lerombolnák a nemzetállamokat, felülről diktált szabályokkal korlátozzák szuverenitásunkat. Vagyis Brüsszel a migrációs válság ügyében az ellenfelünk. A magyar kormány a jelenlegi formájában leírta az Európai Uniót, de új szellemi alapokra helyezésében, megújításában Orbán Viktor szívesen vállalna szerepet.

A miniszterelnök önbizalomtól duzzadó, álszerénységgel nem vádolható beszédet mondott, amelynek számos elemét a 2010-es magyar és görög helyzet összevetésétől a liberalizmus bukásán át a polgári berendezkedés megszilárdításáig sokszor hallottuk már, és fogjuk is még hallani. A kézzelfogható, konkrét és pozitív bejelentés a lakásépítés áfájának csökkentése volt. Orbán Viktor nagy ívű áttekintést adott az általa vezetett, lényegében a magyarság élcsapataként bemutatott politikai közösség történetéről, felemelkedéséről, valóban példátlan sikereiről és küldetéséről. Az udvariassági köröket elhagyva vallott politikusi felfogásáról, saját vezetői szerepéről – kimondta: ő képes a Fidesz egységét, a belső rendet biztosítani, kezelve a fiatalos fickándozásokat is –, amiből egyenesen következett az igény bejelentése: újabb kétéves elnöki megbízatását felkészülésnek tartva a következő ciklusban is folytatná a miniszterelnöki munkát. Csak a Fidesz, csak Orbán Viktor – így summázható a kongresszusként megrendezett politikai nagygyűlés üzenete.

A szervezetépítés fontosságáról, a fiatalok megszólításáról beszélő Kövér László, illetve a hatalomgyakorlás káros mellékhatásait említő Lázár János érzékeltette, hogy vannak azért problémák a párt és a kormány működésében. A kancelláriaminiszterrel ellentétben én azt hiszem, hogy nem a kihívó hiánya okoz visszásságokat, hanem az, amikor a demokratikusan szerzett felhatalmazását a kormányzat szisztematikusan mindenfajta külső kontroll kiiktatására használja, a törvényhozást pedig olykor magánérdekek szolgálatába állítja.

Nem vitás, van mivel elégedettnek lennie a Fidesz vezérkarának. A vita helyett szónoklatokból összeálló kongresszuson elhangzottak nyilván lelkesedéssel töltötték el a küldötteket, a tagságot és a szimpatizánsok kemény magját. Ám Magyarország a maga mindennapi gondjaival, a makromutatók csillogása mögötti világ mintha nem érte volna el a tanácskozás ingerküszöbét.