Tévelygő frankok

Domesztikálni, megszelídíteni lehet a rögvalóságot, csak hát nincs sok értelme.

Mondjuk ki, jó nagy csalódás a francia választópolgárok számára a három és fél éve megválasztott Francois Hollande munkássága. Pedig nem is őt kapta oldalba a gazdasági-pénzügyi összeomlás 2008-ban, hanem elődjét, Nicolas Sarkozyt. A munkanélküliség makacs módon magas szinten stagnál, a leszakadó, bevándorlók lakta körzetekben pedig két számjegynél ragadt be. Talán Párizs belső kerületeiből és az eldugott falvakból kevéssé látszanak a szegregált városnegyedek, a bezárt templomok, a szaporodó mecsetek, a jól szituált és irigyelten kiegyensúlyozott életvitelbe nem törnek be a társadalom búvópatak-problémái.

Csakhogy a bevándorlás, a párhuzamos társadalmak épülése, a burka-nem burka, mecset-nem mecset körül zajló nyugati közviták pont azt jelzik, hogy a franciák körül immár nem búvópatakok csörgedeznek, hanem sebes folyók zúgnak. Mert tőlünk nyugatra a bevándorlók nem most döngetik a határokat, több évtizede kérik egyre frusztráltabban, hogy fogadja már be őket valaki. És ezért kongatta meg a vészharangot Le Pen, ezért válaszoltak rá annyian szavazatukkal. Ne tévesszenek meg senkit az eredmények, Le Penéket csupán a taktika buktatta meg, de továbbra is jelentős politikai erőt képviselnek.

És akkor jöjjön a média, s a mindenevő választópolgár. Elborzasztó és kiábrándító, hogy mennyire képesek vagyunk „megenni\", sőt használni, újrafelhasználni a langyos konszenzusokon alapuló főáramlati média paneleit. Az első forduló után olyan szalagcímek jöttek Párizsból, sokkot kapott és meglepte Franciaországot, hogy mi lett az eredmény. Ami persze eleve furcsa, mert hisz hogyan lephette volna meg a franciákat az eredmény, ha ők maguk gondoskodtak róla, hogy ilyen legyen? Tegnap már menetrendszerűen érkeztek a megkönnyebbülés hullámai. – Fellélegzett, megkönnyebbült Franciaország! – írta a Libération. És persze köszönjük nektek, kedves nép, hogy megmentettétek magatokat a barna veszedelemtől. Hát, kedves francia sajtó, szánalom, hogy ennyire lenézitek a népet, és ennyire tiltakoztok még egy ötperces önvizsgálattól is. Miért nem boncolgatja kicsit a média a sorozatos politikai mulasztásokat, Hollande botrányos népszerűtlenségének okait, az integráció totális csődjéről miért nem szólnak riportok, dokumentumfilmek?

Igen, a köztársaságpártiak „megvédték\" az országot a szörnyűségtől. De arról nem szólnak, hogy ennek miféle elvtelen kompromisszumkötés volt az ára, például hogy szégyenszemre a szocialisták Sarkozyt ajánlották a törzsszavazóiknak. Képzelje mindenki magát az átlag francia helyébe! Finoman szólva paródiába fordul a megkopott szabadság-egyenlőség-testvériség triumvirátusa, ha belegondolunk, hogy Languedoc-ból a földműves csak azért szavaz Sarkozyre, hogy ne nyerjen Le Pen, hogy Hollande-nak meg holmi ködös, egykorvolt köztársasági eszmének így tegyen szívességet, s hogy megvédje magát azoktól, akikkel már amúgy is együtt él? El lehet képzelni, milyen meghasonlottan fordultak ki egyesek a szavazóhelyiségből.

A meghasonlás egyébként a Magyar Távirati Irodát is elérte, amely a Nemzeti Frontot december 6-án, az első fordulóban még szélsőjobboldalinak, egy hétre rá viszont már jobboldalinak nevezte, vélhetően abból a megfontolásból, hogy az Orbán Viktorhoz sokban azonos retorikát használó Marine Le Pent szalonképessé tegye. Domesztikálni, megszelídíteni így is lehet a rögvalóságot, csak hát nincs sok értelme. Nem ezek Európa legnagyobb problémái, hanem az, amiről a Nemzeti Front is beszél, lehet bár, hogy botrányos hangnemben, csak hát a polkorrektség elnyomásában nem nyithat róla párbeszédet.