Árral szemben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kellenek a sportsikerek, az viszont nem mindegy, hogy milyen áron jutunk hozzájuk.

Szilágyi Richárd
2016. 07. 19. 22:01

Emlékezhetünk, Lánczi András (akkor még a Századvég elnökeként) tavaly év végén azt mondta, „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Amikor milliárdok átcsoportosításáról, verseny nélküli közbeszerzésekről és haveri cégek helyzetbe hozásáról hallunk, nehéz elvonatkoztatni ettől a kormányzati szintre emelt filozófiától. Talán nem véletlen, hogy a Seszták Miklós fejlesztési miniszter vezette úszó-vb szervezőbizottsága az átláthatóság helyett a kontroll nélküli utat választotta. Lehet persze szemben úszni az árral, csak sokkal nehezebb, sokkal több energiát követel, és végeredményben sokkal többe kerül. Legalábbis nekünk, adófizetőknek.

Ráadásul az olimpiarendezés kapcsán már jóval nagyobb tétben játszhatnak majd a már most helyzetbe hozott érdekcsoportok. Ugyan maga a rendezés – a jelenlegi becslések alapján – ezermilliárd alatt marad, de az összköltség elérheti az 5-6 ezer milliárd forintot. A 20-30 százalékos korrupciós mutatóval számolva így akár 1,2-1,8 ezer milliárd forint is magánzsebekbe vándorolhat… Arról nem beszélve, hogy egy úszó-vb-hez hasonló költségnövekedésbe – akármilyen jól tudunk árral szemben úszni – már belefulladna az ország.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.