Brit tragikomédia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ez az unikornis, ez a szörnyű szépség most előállt, és nem beszél, csupán némán kérdőre von.

Kuthi Áron
2016. 07. 05. 22:01

De amit mindennek előterében a brit politikusok most művelnek, az valami egészen hátborzongató. Shakespeare Macbeth-je is megirigyelhetné Michael Gove igazságügy-miniszter Boris Johnsonnal, harcostársával szembeni ármánykodását. Ez utóbbi (most már kijár neki a jelző) szélsőségesen populista politikus pedig évekre témát adott a londoni elitkluboknak azzal, hogy elegánsan a tömegre öntötte félig meghúzott whiskyspoharát, és távozott. Hasonlóan tragikomikus a kormánypárti politikusok tülekedése a kormányfői szék körül. Az euroszkeptikus Nigel Farage lemondása pedig hűen következik személyiségéből, s kilóg mögüle a politikai elit fejetlensége, opportunizmusa és eszeveszett felelőtlensége. A politikát csinálók botrányosan leszerepeltek, és nem kivétel ezalól a marxista Jeremy Corbyn, a Munkáspárt történetesen éppen megbukó elnöke, aki egyik oldalra sem állt a kampányban. A Westminster ármány, megcsalás, haszonlesés és hatalomvágy allegóriáit ábrázoló képzeletbeli termein átvonulva el lehet gondolkodni a brit politika sokszor dicsért gazdag demokratikus hagyományain, ahol az átláthatóság, elszámoltathatóság és szociális igazságosság legalább jelzésszinten jelen volt a közéletben. A brexitet támogató politikusok távozása után most viszont éppen egy tragikomédia bontakozik ki a brit színpadon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.