Több mint pofon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szerdán este az oly nagyon imádott és rajongott Ferencváros kellő mértéktartásra intett minket.

Ugró Miklós
2016. 07. 21. 22:01

Persze, lehet arra hivatkozni, hogy a 11-es rúgásoknál az albán kapus szabálytalanul előremozgott, így az összes kivédett 11-est újra kellett volna rúgatni. De nem azért estünk ki. A magyar mezőnyből toronymagasan kiemelkedő Fradi a határ túloldalán már fabatkát sem ér. Mert a harmatgyenge magyar mezőnyben learathat minden babért, de fejlődni nem tud. Össze lehet rakni egy csapatot, fel lehet készíteni, kis szerencsével ideig-óráig sikereket is érhet el, de egy ország labdarúgásának erejét nem az a csapat adja, hanem a hátország ereje. Az pedig továbbra is hiányzik nálunk. A jól felépített, küzdelmes bajnokságok, gördülékeny utánpótlás-nevelés, a tehetségek szakszerű kiválasztása és menedzselése alapozzák meg az eredményeket. Ezekben sem állunk jól. Persze most arra hivatkoznak, hogy az akadémiák meg a gigantikus költséggel épülő stadionok majd futószalagon ontják a tehetségeket. Újabb önámítás: ahhoz, hogy valaki elmenjen egy futballakadémiára, először meg kell szeretnie a focit. De hol szeresse meg? A stadionok gyepéről lezavarják a srácokat, akik ma már nem nagyon találnak grundokat meg füves senki földje területeket. Kétszer elűzik a pályáról, harmadszor már nem fog odamenni. Inkább számítógépen vág vissza a belgáknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.