Csúcsra járt a kormánypárti demagógia 2006 ősze után. Az akkori ellenzék vezető ereje, a Fidesz–KDNP pártszövetség úgy döntött, hogy képviselői – a két frakcióvezető kivételével – bojkottálják a miniszterelnök napirend előtti felszólalásait a parlamentben. Ezzel jelezték országnak-világnak, hogy őszödi szónoklata és a rendőrterrorért viselt politikai felelőssége végérvényesen és visszavonhatatlanul kizárta Gyurcsány Ferencet a szalonképes és demokratikus politikusok sorából. Ezen alkalmakat leszámítva az ellenzék képviselői részt vettek az Országgyűlés munkájában. Ezt a magatartást bélyegezte munkakerülésnek, naplopásnak a balliberális politikai elit és sajtó számos képviselője, félremagyarázva a gesztust, demagóg szólamokkal manipulálva a közvéleményt.
Tegnap idő előtt befejeződött az Országgyűlés szabályosan összehívott rendkívüli ülése, mert a Fidesz–KDNP megbénította a parlament működését. Képviselői egy-két kivételtől eltekintve egyszerűen nem mentek be a munkahelyükre, így nem lehetett elfogadni az ülés napirendjét. A magyar parlamentarizmus történetében külön fejezet az obstrukció, ami hagyományosan a kisebbség fegyvere. Már nem először fordult elő azonban, hogy a Fidesz alkalmaz többségi obstrukciót, megakadályozva parlamenti ülést vagy kellemetlen ügyben bizottsági vitát, meghallgatást. Amennyire helyes, védhető és a parlamentáris demokrácia kereteihez is illeszkedő volt a rég elmúlt nyolc évben alkalmazott időleges kivonulás, annyira elfogadhatatlan az erő pozíciójával visszaélő, gátlástalan gyakorlat ma. Vajon demagóg lenne annak felvetése, hogy az ülést kihagyó képviselők tiszteletdíját is meg kellene kurtítani – ez lehetne az obstrukció alkotmányos költsége –, ahogy az állam megpróbálta azt a sztrájkoló tanárok fizetésével? Kínos és kiábrándító, hogy a rendkívüli ülést kezdeményező ellenzék képviselői közül is sok a hiányzó, ám a parlament működőképességének biztosításáért 2010 előtt és után is a többséget alkotó frakciók viselték, viselik a felelősséget. Ezek után hitelesen bírálja-e a Fidesz politikusa azt az ellenzékit, aki a népszavazástól való távolmaradásra biztatja híveit?
Tegnap egyébként nem valamifajta bulvártéma vagy egy publicista kitüntetése körüli habverés lett volna napirenden, hanem – a Jobbik javaslatára – a választójog gyakorlásával összefüggő, nagy horderejű kérdés. Az ellenzék egységes követelése, hogy a külföldön élő, dolgozó, magyarországi lakcímmel rendelkező választók is szavazhassanak levélben, hasonlóan a külhoni magyarokhoz. A kormányoldal az eddigi gyakorlatra és arra hivatkozik, hogy a vitatott szabályozást nem kifogásolta az Alkotmánybíróság. Csakhogy az elmúlt időszakban tömegessé vált gazdasági kivándorlás új helyzetet teremtett, az államnak pedig az lenne a kötelessége, hogy az alapvető jogok gyakorlását minél egyszerűbbé, minél akadálymentesebbé tegye polgárai számára. És itt most lenne némi teendő, hacsak nem az a cél, hogy ezt a jelentős létszámú csoportot távol tartsák az itthoni szavazásoktól.
A Fidesz szerint az ellenzék a választási szabályok módosításával az októberi kvótanépszavazást akarja ellehetetleníteni. Ám azzal, hogy nem teszi könnyebbé a külföldön élők számára a részvételt, éppen a kormánytöbbség csökkenti az érvényes referendum esélyét. Talán mégis megért volna ez a téma egy hosszabb, érvekre alapozott vitát. Már amennyire a magyar parlament alkalmas terep erre. De itt gyorsan be is fejezem, mielőtt magába szippantana a demagógia örvénye.
