Gyorsan véget ért a rendkívüli parlamenti ülés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését.

MTI
2016. 08. 22. 8:48

A Fidesz elfogadhatatlannak tart minden olyan javaslatot, amely ellehetetlenítené az október 2-i kvótareferendumot – közölte Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz ezért sem támogatta azt az indítványt, amelyről az ellenzék akart tárgyalni a parlamentben, mert az is ilyen volt – mondta a frakciószóvivő.

Halász János érdekesnek nevezte, hogy a levélben szavazás kiterjesztését célzó, jobbikos képviselők által benyújtott javaslatról tartott augusztus eleji ötpárti egyeztetésen – a Fidesszel ellentétben – a szocialisták nem vettek részt, sőt akkori közleményükben arról írtak: a Jobbik számító és hiteltelen indítványa a Fidesz sugallatára készült. Majd „eltelt tíz nap”, és „ugyanezt a javaslatot, amit számítónak és hiteltelennek minősítettek, aláírták az MSZP-s képviselők” – mondta.

A háttérben szerinte az áll, hogy el akarják lehetetleníteni a migránsok kötelező betelepítése elleni október 2-i népszavazást.

Az előterjesztést ezen túlmenően eljárásjogi és tartalmi szempontból is elfogadhatatlannak tartja a Fidesz – közölte, emlékeztetve, hogy a választójogi törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi bíróság próbáját is. A benyújtott javaslatot kidolgozatlannak nevezte, hangsúlyozva továbbá, hogy ha egy választás küszöbén változtatnának az eljárásjogi szabályokon, az a demokratikus hagyományok sárba tiprása lenne.

A Fidesz a Jobbik magatartását is furcsállja és egyre homályosabbnak látja – folytatta a szóvivő –, mert bár népszavazási részvételre és nem szavazatra buzdítanak, addig a mostani javaslatuk megakadályozná a referendumot.

Megjegyezte: az LMP-nek is tisztáznia kellene az álláspontját a témában.

Arra a kérdésre, hogy a 2018-as választásra a Fidesz hajlandó-e biztosítani a levélben szavazást a külföldön dolgozó magyar állampolgároknak, a politikus azt válaszolta: az az álláspont nem csak ma érvényes, ahogy a most beterjesztett törvényjavaslat tartalmilag sem elfogadható a Fidesznek.

A Fidesznek az az érdeke, hogy az egzisztenciális bizonytalanság miatt nyugatra menekült több százezer magyar csak nagy erőfeszítések árán tudjon véleményt mondani. A kormánypárt ezért nem támogatott egy konszenzuson alapuló, jogkiterjesztő indítványt, mely így megfelelt volna a jogbiztonság követelményének is – áll a párt MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Jobbik szerint még időben ki lehetett volna terjeszteni a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező magyarok levélben szavazásának lehetőségét, hogy ők is leadhassák voksukat az október 2-i népszavazáson. Ismert, ötször volt rá példa, hogy a Fidesz néhány nap alatt módosította a „gránitszilárdságú” alaptörvényt, tehát a levélben szavazás kiterjesztésének is csak a Fidesz politikai akaratának hiánya volt a gátja.

Mint írják, a Jobbik következetesen képviseli korábban is vallott álláspontját: Magyarországra az itt élők beleegyezése nélkül ne telepítsenek be senkit, és ennek kimondásához a nyugatra kényszerült magyaroknak is minden lehetőséget meg kellene adni. Elkeserítő, hogy ezt épp a Fidesz akadályozza meg.

Jelenleg az ország „minden pontján sistereg a gyűlölet” – mondta az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az Együtt nem akarja, hogy Magyarország a gyűlölet miatt váljon hírhedtté, „rosszul vagyunk attól, hogy a kormány folyamatosan áskálódik”.

Az október 2-i népszavazásnak nincs semmilyen jogi következménye, a kabinet kérdése emiatt értelmetlen, és nem lehet tudni, hogy a kormány „mire akarja használni az emberek szavazatait” – fogalmazott a független képviselő, aki szerint a kormánynak nincs olyan javaslata, amelyik segítené megoldani az európai menekültkérdést.

Aki nem akar a gyűlöletkampányban részt venni, ne szavazzon október 2-án – ismételte meg pártja bojkottfelhívását Szelényi Zsuzsanna.

A hétfői rendkívüli parlamenti ülés témájáról azt mondta, pártja követeli, hogy minden magyar állampolgár ugyanolyan jogosítványokkal vehessen részt a választásokon, így a külföldön élők is szavazhassanak levélben. Felszólított, hogy minden magyarországi választás előtt készüljön új névjegyzék.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.