Toronymagasan

Bőkezűen osztogatják a letelepedési engedélyeket pénzes külföldieknek.

Wiedemann Tamás
2016. 09. 06. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig 35 milliárd forintot csaltak el mindannyiunk befizetéseiből. Ehhez jön még a külföldiek által fizetett mintegy 65 milliárd forintos „szolgáltatási díj”. Miközben egy magyar állampolgár a lejárt jogosítvány megújítását is kisebb bürokratikus teherként éli meg, a külföldiek nyolc napon belül megkapták a tartózkodási engedélyt. Ezt a kormány nemrég harminc napra módosította ugyan, de ezzel párhuzamosan még egyszerűbbé tette az eljárást, hiszen nem kell többé tartózkodási engedéllyel vesződni, a befektető egyből megkapja a véglegesnek tekinthető letelepedési engedélyt. Korábban adócsalásért elítélt orosz is vásárolhatott letelepedési kötvényt, mindezt úgy tehette meg, hogy egy karib-szigeteki adóparadicsomba jelentette be lakhelyét. A magyar szabályok ugyanis azt írják elő, hogy a szokásos tartózkodási hely szerinti hatóságtól kell az erkölcsi bizonyítványt beszerezni. A korrupt közállapotok és a magyar hatóságok passzivitása miatt senki sem tudja megmondani, hány terroristagyanús személy előtt nyílhatott meg a „kerítés” a pénz hatására. Azt is csak sejteni lehet, hogy a Fidesz most már toronymagasan vezet a rendszerváltó pártok között a közpénzek ellopásában. Erről azonban nem regél a Tornyosnémetit is elárasztó plakátrengeteg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.