Túlélésre játszó szocialisták

A Fidesznek a jelenlegi MSZP-re van szüksége, a fogatlan oroszlánra.

Majdnem papírjuk is lett arról, hogy nem árulók, hanem egyszerűen tehetségtelenek – mondhatnánk a szocialistákról lapunk azon értesülése kapcsán, amely szerint az MSZP felső vezetése arra készült, hogy elnökségi döntésben rögzítse: nincs és nem is lehet átjárás a „demokratikus oldal” és a ma regnáló hatalom között. Minderre azért lett volna szükség, mert a közbeszédben ismét lábra kapott az a feltételezés, hogy az MSZP őfelsége ellenzékévé vált, korszerűbben fogalmazva belesimult a nemzeti együttműködés rendszerébe (NER). „Kőkemény ellenzéknek” már csak a kormánypárti Magyar Idők látja őket, míg a hozzájuk elvileg közel álló sajtótermékek visszatérő kérdése, hogy – Botka László után szabadon – lehet-e valaki ingyen ilyen hülye.

Mi tagadás, bőven kapott muníciót az elmúlt hetekben, aki hajlamos efféle összeesküvés-elméletek gyártására. Elég csupán azokra az egymást követő különös kormányzati döntésekre utalnunk, amelyek a korábbi baloldali-liberális éra jellegzetes szereplőinek külügyi pályafutását hivatottak egyengetni, Eörsi Mátyástól Dobolyi Alexandráig. S hogy minek az ellentételezése volna ez a jól értesültek szerint? Többek között annak, amit az MSZP a kvótaellenes népszavazás kampányában művel. Valóban, ember legyen a talpán, aki képes kiigazodni azon, mit is kommunikálnak a szocialisták a referendum kapcsán: mire aktuális üzenetük átlépné a társadalom ingerküszöbét, rendre előáll egy képviselőjük, és homlokegyenest az ellenkezőjét hangoztatja. Nem csoda, ha többekben felderengenek ilyenkor Szanyi Tibor szavai, aki még a párt elnöki posztjára pályázva „kollaboráns kollégákról” beszélt egy júniusi Magyar Narancs-interjúban.

Kétségtelen, hogy – mint azt a minap az Index is terjedelmes cikkben taglalta – a Fidesznek jelenleg szüksége van az MSZP-re. Pontosítsuk: a jelenlegi MSZP-re van szüksége. A fogatlan oroszlánra, amely úgy tesz, mintha ugrani készülne, de valójában csak az árnyékban heverészik. Addig tartható fenn ugyanis az Orbán Viktor által megálmodott centrális erőtér, amíg a Fidesztől nemcsak jobbra, hanem balra is található egy nagyobb párt, amely fel tudja szívni a protestszavazatok egy részét, de egymagában képtelen a kormányalakításra. S míg a Jobbik a saját néppártosodásnak aposztrofált identitásválságával van elfoglalva, addig – szól az elmélet – az MSZP azért muzsikál ilyen gyengén, mert a Fidesz megvette kilóra. Na jó, ne túlozzunk: dekára.

De vajon tényleg érdemes a Fidesznek ebbe invesztálnia? Mégis milyen lenne az az MSZP, amit nem a NER pénzel? A népszerűségi listák csúcsait ostromolná, és álmatlan éjszakákat okozna Orbán Viktornak? Nem valószínű. Be kell látni, hogy a szocialisták maguktól is ilyen siralmasan teljesítenek. Ahhoz, hogy valóban kőkemény ellenzéki párt lehessen belőle, az MSZP-nek először el kellene számolnia a Gyurcsány-korszak örökségével, ami az őszödi beszéd tizedik évfordulójára sem történt meg. De a múlthoz való viszony rendezése csupán a kezdet: a szocialistáknak előbb-utóbb a jövőről is mondaniuk kellene valamit. Ha már a kvótareferendum szóba került: például arról, hogy kormányra jutva mihez kezdenének a hazánkra nehezedő migrációs nyomással.

Jelenleg ugyanis fogalmunk sincs arról, hogy az MSZP milyen választ adna erre a problémára vagy az ország jövőjét érintő bármely fontos kérdésre. De mintha ez már a szocialistákat sem érdekelné igazán. Már rég nem a győzelemre játszanak, hanem a túlélésre – csakhogy ezzel, ha bejön Orbán Viktor számítása, egyúttal a NER túlélését is biztosítják. Ingyen és bérmentve.