Kié a felelősség?

A felek ott folytatták hétfőn a parlamentben, ahol vasárnap este abbahagyták.

Vannak igazságok, amelyek nem oltják ki egymást, de egyáltalán nem könnyű összeegyeztetni őket. Jó példa erre a kvótaellenes referendum eredménye körül kialakult értelmezési zűrzavar. Egyfelől mivel kiírásának pillanatától borítékolni lehetett a nemek nagyarányú győzelmét, vasárnapra az egyetlen nyitott kérdés az maradt, érvényes lesz-e a népszavazás. Mint tudjuk, nem lett az: a 40,4 százaléknyi érvényes szavazat jóval alatta maradt a korábban a Fidesz által megemelt 50 százalékos küszöbnek. Másfelől viszont közel 3,3 millió honfitársunk szavazott egyöntetűen a kvóta ellen, és minden bizonnyal az érvénytelenül szavazók vagy a tudatosan távol maradók többsége is inkább a kormánynak akart sárga lapot adni, mintsem zöld jelzést Brüsszelnek.

Ezeknek az igazságoknak az összecsiszolása hatalmas felelősséget ró a magyar politikai elitre. Elsősorban persze azokra, akik a referendumot kiírták. Az eredmény tükrében világosan látszik, mekkora hiba volt népszavazásra bocsátani – vagyis óhatatlanul belpolitikai játszmák részévé tenni – egy olyan kérdést, amelyben többé-kevésbé konszenzus volt a magyar társadalomban. Ha a Fidesz rögtön az alaptörvénybe írta volna, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem telepíthet Magyarországra idegen állampolgárokat, akkor is lett volna némi liberális hiszti – különösen ha ezt a Jobbik támogatásával teszi –, de az élet ment volna tovább. Ugyanezt tervezni viszont egy érvénytelen népszavazás adta „felhatalmazás” birtokában már eléggé visszatetsző, és leginkább arra jó, hogy szinten tartsa a kampány gerjesztette indulatokat (aki a Fidesz „gátlástalansága” miatt nem ment el szavazni, most igazolva érezheti magát). Márpedig ennél többet egyelőre nem tudunk a referendum gondosan titkolt következményeit illetően.

Megvan azonban a maga felelőssége az ellenzéknek is. Kiváltképp a baloldalnak, amely hosszabb-rövidebb hezitálás után arra jutott, távolmaradásra szólítja fel híveit. (Kár, hogy annak idején Gyurcsány Ferenc még nem ismerte fel, hogy rossz népszavazási kérdésre a bojkott a megfelelő válasz, ezért kénytelen volt a határon túli magyarok ellen mozgósítani.) A baloldali-liberális pártok következetességét jelzi, hogy nemcsak buzdítanak a véleménynyilvánítástól való tartózkodásra, de maguk is gyakorolják. Csakhogy a 3,3 millió nem szavazatra tekintettel – valamint arra, hogy a saját támogatóik jelentős része is így szavazott (volna) – egyszer nekik is színt kell vallaniuk arról, mit is gondolnak Magyarország és a migráció viszonyáról.

Erre valószínűleg alkalmuk is lesz, amint a Fidesz beterjeszti tervezett közjogi módosításait. Ebben a helyzetben vizsgázni fog mind a kormány, mind az ellenzék. Kérdés, vajon a kormányzat képes lesz-e olyan alkotmánymódosítással előrukkolni, amely elfogadható az ellenzéki pártok számára, az ellenzék pedig képes lesz-e ehhez konstruktívan viszonyulni. Ha a terrorveszélyhelyzet miatt életbe léptetett hatodik alaptörvény-módosításból indulunk ki, egyik sem elképzelhetetlen – persze ne feledjük, akkor is a Fidesznek kellett engednie az általa diktált feltételekből.

Mindenesetre ettől még meglehetősen távol vagyunk. A felek ott folytatták hétfőn a parlamentben, ahol vasárnap este abbahagyták: mindenki a saját elsöprő győzelmét ünnepelte. Csakhogy ha van győztese ennek a népszavazásnak, az sajátos módon egy viccpárt. Úgyhogy ha a többiek nem akarnak viccet csinálni magukból, ideje leszállniuk a magas lóról, és komolyan foglalkozniuk a migráció jelentette kihívással. Némi iróniával: mintha nem is lett volna népszavazás.