Erre egyébként folyamatosan csökken az esély. Egy múlt heti háttérbeszélgetésen elhangzott: 2000 és 2015 között egyre nőtt azoknak az orvosoknak a száma és aránya, akik külföldön vállaltak munkát. A Kopint-Tárki kutatása szerint ma már a magyar orvosok 10-12 százaléka dolgozik külföldön, de az aktív gyógyítókhoz viszonyítva 20 százalék fölötti is lehet az arányuk. Egy-egy kisebb mértékű béremelés is csökkenthetné a külföldi munkavállalás valószínűségét. Különösen fontos lenne ez a pályakezdők esetében. Persze, ha ezt úgy sikerül megvalósítani, mint azoknál a fiatal szakorvosoknál, akik a szeptemberi béremelés után kevesebb fizetést kaptak, mint a béremelés előtt, akkor nem csodálkozhatunk, ha az orvosmigráció felgyorsul. Ráadásul, aki egyszer már belekóstolt a külföldi munkakörülményekbe, az nem vágyik vissza az omladozó, gyógyszer-, fertőtlenítő- és műszerhiánytól szenvedő magyar intézményekbe.
Kormánypárti szlogennel élve, „Itt az idő”: nem lenne szabad egyetlen orvost vagy nővért sem elveszítenie a továbbiakban a magyar egészségügynek. Mert lehet, hogy 2022 körül egy csillogó-villogó, nemzetiszínű szalagba burkolt szuperkórházat adhat át az akkori hatalom valahol Dél-Budán – csak nem lesz elég szakember, aki gyógyítson benne. Így marad egy kórház a város, a hazai egészségügy meg a káosz szélén.
