Egy minap megjelent felmérés szerint a magyarok leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak. Az Ipsos által megkérdezettek 59 százaléka említette ezt első számú problémaként. Többen, mint a korrupció vagy a szegénység miatti helyzetet – pedig azok miatt is bőven van okunk aggodalomra. Éppen ezért fontos, hogy hosszú vajúdás után a múlt héten megszületett végre a kormánydöntés a dél-budai szuperkórház leendő helyéről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést ismertetve arról beszélt a csütörtöki kormányinfón, hogy az ezerágyas intézményt mindenképpen a Kelenföldi pályaudvar közelében, az M1/M7-es autópálya melletti területen szeretnék megépíteni. A helyszínválasztás különösképp dicséretes azon korábbi hírek fényében, amelyek szerint a kórház az egykori budaörsi virágpiac vagy a Déli pályaudvar romjain is felépülhetett volna. Ezekhez képest Kelenföld (a négyes metró végállomásával és az autópályák közelségével), illetve a legújabb hírek szerint Őrmező valóban ideális helyszínnek tűnik. Még akkor is, ha szó szerint a város szélén épül majd fel a szuperkórház.
Lázár János ugyanakkor szemérmesen elhallgatta, hogy mikor nyithatja meg kapuit az új intézmény. Az érintett százezreket (az agglomerációs települések jelentős része, és ügyeleti rendszerben a Dunántúl északkeleti része is idetartozik majd) pedig elsősorban az érdekli, mikor juthatnak végre emberhez méltó ellátáshoz. A kancelláriaminiszter sajtótájékoztatója utáni napon viszont kibújt a szög a zsákból! Az egészségügyi államtitkár ugyanis „reményét fejezte ki, hogy a választásokig eljutnak az intézmény alapkőletételéig”. Ónodi-Szűcs Zoltán szavai arra utalnak, hogy a betegeknek egyelőre be kell érniük egy 2018-as, vélhetően a választási kampány hajrájára időzített ünnepséggel. Ettől egészségesebbek nem lesznek ugyan, de legalább tudni fogják, hová kell majd húzni az ikszet – gondolhatják a kormányzati kommunikáció irányítói. A politikai elit tagjaiért persze nem kell aggódnunk, hiszen ők törvényben rögzített kiváltságként továbbra is luxuskörülmények között gyógyulhatnak. A mezei betegek viszont leghamarabb csak a 2020-as évek első felétől számíthatnak jobb ellátásra. Persze közülük is csak azok, akik a szerencsének vagy a gondos orvosi ellátásnak köszönhetően túlélik a jelenlegi körülményeket…
Erre egyébként folyamatosan csökken az esély. Egy múlt heti háttérbeszélgetésen elhangzott: 2000 és 2015 között egyre nőtt azoknak az orvosoknak a száma és aránya, akik külföldön vállaltak munkát. A Kopint-Tárki kutatása szerint ma már a magyar orvosok 10-12 százaléka dolgozik külföldön, de az aktív gyógyítókhoz viszonyítva 20 százalék fölötti is lehet az arányuk. Egy-egy kisebb mértékű béremelés is csökkenthetné a külföldi munkavállalás valószínűségét. Különösen fontos lenne ez a pályakezdők esetében. Persze, ha ezt úgy sikerül megvalósítani, mint azoknál a fiatal szakorvosoknál, akik a szeptemberi béremelés után kevesebb fizetést kaptak, mint a béremelés előtt, akkor nem csodálkozhatunk, ha az orvosmigráció felgyorsul. Ráadásul, aki egyszer már belekóstolt a külföldi munkakörülményekbe, az nem vágyik vissza az omladozó, gyógyszer-, fertőtlenítő- és műszerhiánytól szenvedő magyar intézményekbe.
Kormánypárti szlogennel élve, „Itt az idő”: nem lenne szabad egyetlen orvost vagy nővért sem elveszítenie a továbbiakban a magyar egészségügynek. Mert lehet, hogy 2022 körül egy csillogó-villogó, nemzetiszínű szalagba burkolt szuperkórházat adhat át az akkori hatalom valahol Dél-Budán – csak nem lesz elég szakember, aki gyógyítson benne. Így marad egy kórház a város, a hazai egészségügy meg a káosz szélén.
