Erőből nem ment

A (parlamenti) matematika szabályait nem lehet átírni: hol nincs kétharmad, ott nincs kétharmad.

Jogilag érvénytelen népszavazásra nem lehet alkotmánymódosítást alapozni – tömören ez volt a véleménye az ellenzék baloldali, balliberális szárnyának. Ebben is tévednek: az október 2-ai népszavazáson részt vevők akaratnyilvánítása egyértelmű, 3,3 millió szavazatnak kellő súlya van ahhoz, hogy a referendumot jogalkotási lépés kövesse, máskülönben az egész csak egy méregdrága, papírforma eredményt hozott, nagy mintán végzett közvélemény-kutatás volt. Az a kötelező uniós betelepítési kvótáról szóló népszavazás kezdeményezőjének a felelőssége, hogy olyan javaslatot tegyen, amelyhez a kellő többséget is biztosítani tudja a parlamentben. Ha úgy látta, hogy az alaptörvény újabb módosítása a megfelelő lépés, akkor a miniszterelnöknek azt is tudnia kellett, hogy valamekkora ellenzéki támogatásra is szükség lesz ehhez. A (parlamenti) matematika szabályait nem lehet átírni: hol nincs kétharmad, ott nincs kétharmad.

Következetesség, hitelesség tekintetében senkinek nincs mit a másik szemére vetnie. Az MSZP elnöke először azt mondta, hogy támogatja a kvótaellenes jogalkotást, majd csípőből elutasította az alaptörvény-módosítást. Először nem akart tárgyalni a kormányfővel, aztán besurrant hozzá. A Fidesz és a Jobbik pedig különös harci táncot lejtett. Először a Jobbik javasolt népszavazást, amit a Fidesz elutasított. Ugyanezt később lejátszották fordított szerep­osztásban, majd oda-vissza az alkotmánymódosítással. Fordulat akkor történt, amikor Vona Gábor személyesen közölte Orbán Viktorral, hogy a letelepedési kötvények kivezetéséhez köti a Jobbik az alaptörvény-módosítás támogatását. Ezt lehet zsarolásnak nevezni, de teljesíthetetlen követelésnek semmiképp. „Idegen népesség” ma ez intézmény segítségével települhet be hazánkba, a biztonsági kockázat nyilvánvaló. Lapunk számos cikkben feltárta, bizonyította, hogy a precízen kigondolt konstrukció esetében az ország finanszírozása csupán fedőtörténet: a lényeg az offshore-bújócskát játszó kormányközeli körök százmilliárdos (!) haszonhoz juttatása, míg a magas kamatteher az adófizetőket sújtja. Így ha a Fidesz a tegnap nem szavazó Jobbikot hazaárulónak nevezi, a párt könnyen replikázhat: a migránstémát minden más elé helyező kormánynak fontosabb a gyanús, a közvélemény által is elutasított kötvényüzlet, mint az ország megvédése. Még nem tudható, melyikük jön ki jobban a konfliktusból.

Azt Vona Gábor mindenesetre demonstrálta, hogy uralja a kockázatos átalakításon átesett, a Fidesz és a kormányközeli média által roppant nyomás alá helyezett pártját. És ő volt az, aki egy váratlan lépéssel keresztül tudta húzni a miniszterelnök számításait. Régen nem történt Orbán Viktorral olyasmi, hogy sorra érjék a kudarcok. Kezdődött az év elején a vasárnapi boltzár bukásával, és biztosak lehetünk abban, hogy nem egy érvénytelen népszavazás, majd egy elbukott alaptörvény-módosítás volt a kvótaellenes kezdeményezésének célja. Bűnbakot, ellenséget fel tud mutatni, csak eközben olyan csatákba vezeti híveit, amelyeket nem tud megnyerni, mintha rendre rosszul mérné fel a lehetőségeit. Egyelőre nincs jogi következménye a referendumnak, Brüsszelben így nem lesz mire hivatkoznia a miniszterelnöknek. Kész szerencse, hogy a népszavazási kérdés és az alkotmánymódosítás legfeljebb szimbolikusan utal a migránsválságra, nincs gyakorlati következménye e téren az immár dupla érvénytelenségnek. Emiatt nem özönlik el az országot illegális bevándorlók.

A kormány helyzete stabil, nincs belpolitikai fordulat. Ám a kompromisszumot gyengeségnek, az egyezkedést megalkuvásnak tartó erőpolitika betonfalnak ütközött. A Fidesz ma is magát tekinti a nemzeti érdek egyedüli letéteményesének, képtelen bármiféle engedményre, csak háborúban és legyőzendő ellenségekben gondolkodik. Semmi jele, hogy tanulna a kudarcból. Ezért egyszer még a tegnapinál nagyobb árat is fizet.