Megtesszük az első lépést?

Száznyolcvan fokot fordult a kormányfő béremeléssel kapcsolatos magatartása alig két hónap alatt.

Száznyolcvan fokos fordulat következett be a kormányfő béremeléssel kapcsolatos magatartásában alig két hónap alatt. Szeptemberben – az európai uniós csúcs előkészítéseként összehívott egyeztetésen – még arról oktatta ki Volner János jobbikos képviselőt, hogy miért nem lehet béreket emelni hazánkban. Múlt pénteken azonban kiderült, hogy a kormány – igaz, már saját ötletként – mégiscsak hajlik a piac szavára. Azaz nemcsak béremelési terveket jelentettek be, de a számos közgazdász által hiányolt járulékcsökkentés is elindul a jövő évben.

A Fidesz elmúlt közel hatéves politikai magatartását végigtekintve nem meglepő, ami történt. Hatalmas parlamenti fölénye birtokában a párt erőből politizál: a legfontosabb kérdésekben is legfeljebb látszattárgyalásokat folytat, ellenzéki kezdeményezést szinte egyáltalán nem támogat. Nem egy esetben viszont azt átveszi, majd sajátjaként adja el a választóknak. Így volt ez a Jobbik által tavasszal a migrációs ügyben javasolt alaptörvény-módosítás, vagy az évekkel ezelőtt az LMP által kitalált plázastop esetében is.

Az ország szempontjából végül is lényegtelen, kinek a javaslatára történnek a változtatások, a fontos az, hogy végre csökkenhetnek az élőmunkát sújtó terhek, amelyek jelentős versenyhátrányt jelentenek hazánk számára a régióban, s amelyek akadályozták a dinamikus béremelést. A most bejelentett tervek szerint jövőre négy százalékponttal csökkennének a bérek után fizetendő munkáltatói járulékok, és 15 százalékkal emelkedne a minimálbér, a garantált bérminimum pedig negyedével lenne nagyobb. 2018-ban további két százalékpontos járulékcsökkentésre kerülne sor, a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedhetne.

Az irány egyértelműen jó. Kérdés persze, mennyit veszített azzal az ország, hogy erre nem korábban került sor, ahogy azt liberális és konzervatív közgazdászok is már évekkel ezelőtt javasolták. A 2010-es kormányváltás után közvetlenül nyilván nem volt erre lehetőség, a gazdaság talpra állását követően azonban már évekkel ezelőtt megtehette volna ezt a lépést a kormány. Remélhetőleg a mostani váltás csak az első intézkedés azok sorában, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy csökkentsük a lemaradásunkat, legalább a régió országaihoz képest.

A most bejelentett változtatásokhoz szakértői elemzések szerint megvannak a források a költségvetésben, azonban a valódi kitöréshez jóval többet kell áldozni a további járulékcsökkentésre és béremelésre. Túl kellene lépni azon a rendszerváltás óta folytatott gazdaságpolitikán, hogy olcsó bérekkel csábítjuk ide a fejlett országok befektetőit, s el kellene felejteni a jelenlegi kormány által erőltetett iparfejlesztést, amely összeszerelő-üzemekben teljesedik ki. Rá kellene jönni, hogy a jövő – különösen egy nyersanyagokban szegény és a külkereskedelemre utalt országban – a szürkeállomány fejlesztésében rejlik. Alapvetően új oktatáspolitikát kellene kialakítani, ahol nem jegybankelnöki fantazmagóriákra költenek százmilliárdokat, hanem körbenéznek a világban, s a magyar viszonyokhoz alakítják az oktatást megújító államok gyakorlatát.

De mindez csak a kezdet, hiszen az oktatás megújításának csak úgy van értelme, ha azt a gyakorlatban hasznosítani lehet. Azaz jelentős összegeket kell költeni a technológiai és a munkaszervezési innovációra, hogy a képzett emberfő itthon, piacképes termékek kifejlesztésével tudja „visszafizetni” a képzésére költött összeget. Végül arról sem szabad megfeledkezni, hogy komoly teljesítmény egészséges emberek nélkül elképzelhetetlen, azaz száz-, ha nem ezermilliárdokat kell költeni az egészségügyre.

Kérdés, a kormány valóban meghallotta a piacok szavát, s végigviszi a szükséges változtatásokat, vagy csak a következő választásokra készülve dobta be a köztudatba a jelentős béremelés programját.