Lengyel demokrácia

Kaczynski nem elég tehetséges politikus ahhoz, hogy megérezze a határokat.

Varsóban Kaczynskiék annyira belelkesedtek a magyar példától, hogy követését már kevésnek tartják. A cél most már az úttörő illiberális kis testvér túlszárnyalása. Biztos, ami biztos alapon a Szejm elnöksége az újságírók többségét még a parlament épületéből is száműzné. Csakhogy a budapesti gyors nem tud olyan magabiztosan besiklani lengyel területre, mint ahogyan azt a Jog és Igazságosság párt (PiS) vezére gondolta. Magyarországgal ellentétben ugyanis Lengyelországban még van jól működő ellenzék, létezik társadalmi aktivitás.

Jó újságírónak lenni Varsóban. Ha egy országban ilyen politikai mozgásokat tud elindítani egy médiaellenes akció, és ekkora tömegeket sikerül mozgósítania, akkor ott még nagyon hosszú ideig van jövője a sajtószabadságnak. Lapok, rádiók, televízióállomások, hírportálok csatlakoztak a „politikusmentes nap” elnevezésű tiltakozáshoz, a különböző politikai színezetet képviselő ellenzék vezetői pedig napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel, s a Szejm üléstermébe való belépés további megakadályozását ígérték.

Hogy mennyire felel meg a demokrácia írott és íratlan szabályainak a tiltakozás ilyesfajta formája? Annyira bizonyosan, mint az amúgy törvényes, de cinikus, nyíltan megalázó kormányzati lépés. Ha valaki a jogosan bírált politikai korrektséget egyszerű tahóságra cseréli, akkor ne csodálkozzon azon, hogy nem nevelő célzatú dorgálást kap cserébe, hanem egy óriási pofont. Kaczynskiék persze másként látják a dolgot. Egyszerűen. A belügyminiszter szerint az ellenzéki pártok törvénytelenül át akarták venni a hatalmat. Alighanem a nemzetközi háttérhatalom is ott settenkedik a Szejm környékén.

Tény, a PiS-kormány körül megalakulása pillanatától izzott a levegő. Semmit sem kellett tennie, máris teleaggatták negatív jelzőkkel a radikális konzervatívokat. A Brüsszelből érkező hisztérikus megfogalmazások egy ideig sokakban éppen a Kaczynskiék iránti szimpátiát erősíthették. Hogy aztán szép lassan kiderüljön, semmiféle ok nincs az együttérzésre azokkal, akik a hatalmukból adódó lehetőségeket saját hatalmuk bebetonozására használják fel. Mindegy, hogy ezt éppen szabadságharcnak, konzervatív forradalomnak, nemzeti felemelkedésnek vagy a liberális demokrácia leváltásának nevezik-e.

Lengyelország megosztott. Mindig is az volt, de most különösen az. Kaczynski pedig nem elég tehetséges politikus ahhoz, hogy megérezze a határokat. Tekintélyes számú híve megérti és követi őt. Magyarország sem kispályás összeesküvés-elméletek terjesztése ügyében, de a műfaj rajongóinak Lengyelországban a helyük. Nemegyszer volt alkalmam PiS-párti lengyelekkel beszélgetni. A Soros György-özés olcsó, unalmas tucatsztori azokhoz a Kaczynskiék ellen szervezett elképesztő világméretű összeesküvésekhez képest, amelyeket ők meséltek elkeseredetten.

De közben ott van a másik Lengyelország is. Nem baloldali, s nem is olyan típusú liberális, mint amit itthon a néhai SZDSZ-szel azonosítunk. Többségük hívő katolikus, jobboldali, jobbközép beállítottságú, ha még mond valamit manapság az ilyen besorolás. Ők nehezen viselik, ha diktálnak nekik. Évtizedekkel ezelőtt is nehezen viselték. Ez a tábor időről időre többségbe kerül, és akkor szépen elküldi az elhatalmasodásra vágyó kormányt. Két évvel ezelőtt a mindenhatónak tűnő Donald Tusk meg sem állt Brüsszelig, miután megérezte a bukásveszélyt.

Kaczynskiék legnagyobb tévedése talán az, hogy nagy választási sikerüket kizárólag saját maguknak tulajdonították, pedig az nagyrészt Tuskék megbüntetéséről szólt. A kemény rajongói magon kívüli lengyelek nem egy életre kötöttek társadalmi szerződést a konzervatívokkal. Egy ideig magukban zsörtölődnek, aztán odamondogatnak nekik, hogy végül elzavarják őket a hatalomból. A lengyelek nem fognak engedni a demokráciából. Ezért is szeretjük őket.