Nem értem, hogy az a miniszterelnök, aki az európai színtéren az egyik, ha nem a legjózanabbul gondolkodó politikus, miért nem látja ennek a médiapolitikának a csapdáját. (Persze az is lehet, hogy Orbán Viktor ma már csak Európára figyel, és a hazai ügyeket az emberei viszik finoman szólva sem egységes színvonalon.) Bele lehet ölni újabb milliárdokat, a propaganda-újságírás ettől cseppet sem lesz olvasóbarát, hanem marad a tömény unalom – csak akkor fog tömegekhez eljutni, ha újra össznépi sport lesz a sorok közötti olvasás vagy a mostanihoz hasonlatos bakik utáni hajsza.
Erről eszembe jut egy történet Ceausescu Romániájából a legdurvább 80-as évekből. A Hargita napilapot a gyászjelentések rovat átböngészése után már kizárólag ablakpucolásra lehetett használni, ennek ellenére az 1986. január 26-i, ünnepi száma ma is megvan valahol. Ebben ugyanis a születésnapos conducatort köszöntötték a címlapon (hol másutt?), többek között egy verssel. A Jövőnk hitével című alkotás a szokásos ajnározó költemény volt, de ha a verssorok első betűit összeolvastuk, a következő jött ki: költészet és kényszer. Mondanom sem kell, óriási cirkusz lett belőle, de a szellem elszabadult – olyan ereklye lett a lapszámból, amelyet az emberek a legnagyobb titokban mutogattak egymásnak.
Mielőtt félreértenék, nem mondom azt, hogy itt és most a Ceausescu-diktatúrához hasonló épülne. De ha a propagandát (is) túltolják, pontosan az fog bekövetkezni, amitől minden hatalom retteg: egyszerűen nevetségessé válik a megrendelő.
