Unalmas. Nem a politikai korrektség vége mondatja ezt velünk, hanem maga a miniszterelnök adomázott arról, hogy egy politikai beszédnek elvileg ilyennek kellene lennie. S valóban, Orbán Viktor nyugodtan mondhatott volna unalmas beszédet is – legalábbis olyat, amelyben a csatazaj nem nyomja el a józan érvek hangját. Hiszen a kormányfő harmadik alkalommal értékelt évet a felújított Várkert bazárban, és sok minden változott az azóta eltelt időben. 2015-ben még egy önmagát túlnyerő, elbizonytalanodott, belső feszültségei mentén hasadni látszó kormánypárt híveibe kellett lelket öntenie. Most viszont egy minden felmérést magabiztosan vezető, akár újabb „túlnyerésre” is esélyes politikai erő vezetőjeként állhatott a színpadon. S az már csak hab a tortán, hogy ennek az erőnek jelenleg olyan ellenereje van, amelynek nem csupán a pártjai, hanem még a miniszterelnök-jelöltjei is mintha osztódással szaporodnának.
Orbán Viktornak azonban lételeme a harc, valamint annak kijelölése, hogy éppen kivel is állunk háborúban. Nagy meglepetés az utóbbi téren nem érhetett senkit. Legfeljebb annak tükrében, hogy több kormánytag is kijelentette: a máltai EU-csúcs után kiadott nyilatkozat, amely szigorúbb uniós határvédelmet irányoz elő, összhangban van a magyar kormány törekvéseivel. Ennek ellenére az öt nagy ellenünk irányuló támadás közül, melyeket a kormányfő mondandója végén összegzett, négy épp Brüsszel irányából várható (az ötödik pedig a tőzsdecápaként jellemzett Soros Györgytől). Vagyis bár a lázadást – mint az a beszédből kiderült – mi, magyarok 2010-ben már letudtuk, a korábban meghirdetett lázadás évében sem ülhetünk elégedetten a babérjainkon.
Az persze nem teljesen egyértelmű, hogy tényleg olyan jók vagyunk-e az Európai Unióval folytatott csatározásban. Brüsszelt meg kell állítanunk – adta ki a jelszót Orbán Viktor előző évértékelőjén, a kvótanépszavazásra készülve. Emlékezetünk szerint ez a megállítás kissé felemásra sikerült, hiszen a referendum érvénytelen lett, és a kétharmad (ideiglenes?) hiányában a Fidesz még az alaptörvény-módosítást sem tudta összehozni. Mindenesetre a miniszterelnök másként emlékezett: a magyar népszavazást közvetlenül a brexit és Trump győzelme után helyezte el a nemzetközi fontossági sorrendben. Lehet vitatkozni arról, hogy mik is az amerikai elnök szóvivője által említett „alternatív tények”, de ha látunk egyet, felismerjük. Más kérdés, hogy Orbán Viktortól pontosan ezt várják a hívei: egy, a szájuk íze szerint konstruált alternatív világmagyarázatot.
E világmagyarázat szerint Magyarország békés kis sziget a zavaros nemzetközi vizeken, magányos harcos egy veszélyes világban – még akkor is, ha épp illiberális vezetők adják nálunk egymásnak a kilincset. A hanyatló Nyugat irigy a sikereinkre, ezért legszívesebben elvenné tőlünk azokat. Mindet. De aggodalomra semmi ok: a kormány majd megvéd bennünket (zárójelben azért tegyük hozzá, meg is fizetjük érte a védelmi pénzt rendesen). A miniszterelnök utalt rá, hogy a magyar szívesen időzik kávéházban és kocsmában, s az utóbbi közegben ez a megközelítés bizonyára helyénvaló. Mégis szomorú egy kicsit, hogy mire a nagyvilágban beköszöntött a Kakas éve, és lehetne reálisan értékelni a viharos 2016-os esztendőt, addigra nekünk már csak a kakaskodás maradt.
Azért is szomorú ez, mert a kormányfő nemcsak alternatív tényeket sorakoztatott fel, hanem olyanokat is, amelyekről lehetne racionális vitát folytatni. Például arról, hogy mennyivel teljesít jobban (az új szlogenhez igazodva: milyen ütemben erősödik) Magyarország. Hogy mik a kormány érdemei ezen a téren, és – ezt persze már a kritikusok tennék hozzá – mik a legfőbb hibái. Ehelyett viszont maradnak a migránsok, a nemzetközi összeesküvés és törzsi háborúk hangulata. Akinek ez nem tetszik, akár el is mehet. Hogy hová? Mondjuk Nyugatra. Még ha hanyatlik is.
