Mi amúgy is egy túlélésre berendezkedett ország volnánk, jobbra, kiteljesedésre vágyó emberek közössége, akiknek egy idő múlva valahogy mindig magukra kell ölteniük a kiábrándulás finom szálakkal átszőtt ruháját. Politikai ellenlábasok nem hadonászhattak szavaival, a kifinomultságnak és a józanságnak olyan páratlan elegyét alkotta, amely némelyek szemében divatjamúltnak számít, másokéban örök mintának. Nem volt soha ütközőpont, nem veszekedtek se rajta, se érte. Mindenkinek rokona volt és ismerőse, s ha nem hangoznék olyan profánul, azt írnám: ebben a veszekedős, az értékek helyett inkább az áldatlan állapotokat konzerválni akaró országban lehetne ő a nemzeti minimum. Minimum. De hát több annál.
Hagyjuk a rutin diktálta értelmetlen formulát: „ma lenne kétszáz éves”. Mondjunk csak annyit: megszületett kétszáz éve. Azóta velünk van.
