Rejtett vagyonok

Hogyan működik a rejtettebb pénzszivattyú az állami, illetve az uniós forrásokból finanszírozott munkák körül?

Trafikok, földek, borászat, szálloda, építőipar, energetika, atomipar, bankszektor, média: mindegyikből kijutott az utóbbi években a kormányfőhöz személyesen is kötődő üzletembereknek. Bármerre is tekintünk a magyar gazdaságban, olyan érdekeltségekbe botlunk, amelyek közös jellemzője, hogy az állami megrendeléseknek és a befolyásos barátoknak köszönhetően az utóbbi években sorra nyerik a közbeszerzéseket – leginkább az Orbán Viktor által sokat szidott és mélyen lesajnált Európai Unió forrásaiból.

Piaci körökben azonban régóta terjednek pletykák arról is, miként működik egy rejtettebb pénzszivattyú is az állami, illetve az uniós forrásokból finanszírozott munkák körül. Nemcsak nyilvános pályázatok révén válhatnak ugyanis többmilliárdos beruházások részeseivé ezek a cégek, hanem az állammal szerződött vállalatok beszállítóiként is. A képlet roppant egyszerű, s nem is most találták fel: ha csak néhány nagyobb szereplő ural egy adott ágazatot, feloszthatják maguk között a piacot, és megegyezhetnek abban is, ki mikor indul és nyer a közbeszerzéseken. A többi cég ilyenkor színlelt ajánlatot tesz, vagy visszalép, cserébe a túlárazás hasznát felosztják maguk között, vagy bevonják egymást alvállalkozóként. Persze ez a kartellezés klasszikus esete, de miután minden szereplő jól jár, nehéz bizonyítani.

Ha mindig ugyanazok nyerik a fontosabb közbeszerzéseket, annak legalább annyi előnye van, hogy pontosan tudni lehet, éppen mennyivel csapolják meg az állami vagy az uniós forrásokat. Biztos sokakat érdekelne azonban az is, mennyi lehet az a pénz, amelyhez alvállalkozóként jutnak ugyanezek a cégek, de az ilyen típusú megbízásokról és azok értékéről már nem lehet pontos képet alkotni. Míg a közbeszerzések nyertes kivitelezőit fel kell tüntetni a nyilvános adatbázisokban, így a Közbeszerzési Értesítőben, a cégek által megbízott beszállítókra ez a szabály nem vonatkozik.

Kényelmes helyzet ez például Orbán Viktor jó barátja, Mészáros Lőrinc számára, akinek vállalkozásai rendre felbukkannak az uniós zsírosbödön körül akkor is, ha nem nyertek. A hozzá köthető R-Kord néhány hét alatt közel 150 milliárd forintnyi vasúti felújításban jutott alvállalkozóként szerephez, de az állampolgárok nem tudhatják meg, mekkora munkát végez, mennyiért, és mennyi hasznot vág ebből zsebre. De alvállalkozóként bukkan fel a szintén Mészáros-érdekeltségű CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. a kiemelt kormányzati beruházásként – hivatalosan 140 milliárd forintból – megvalósuló Puskás-stadion építésénél is.

Az elmúlt években a miniszterelnök családtagjainak cégei is számos esetben kaptak hasonló módon megrendeléseket állami finanszírozású munkákra. A Direkt36.hu derítette ki, hogy a miniszterelnök apjának cége, a Dolomit Kft. három nagyszabású csatornázási projektben is részt vett Érden, Budapest külső kerületeiben és a Tápióságban, s ez gyanújuk szerint csak a jéghegy csúcsa. Nem véletlen, hogy az újságírók minden esztendő májusának végén lelkesen vetik rá magukat az elmúlt évről szóló üzleti beszámolókra, mert azok árbevétel-, nyereség- és osztalékadataiból legalább következtetni lehet arra, valójában mennyire hasított az adott cég. Így derült ki az is, hogy a nemzet gázszerelőjének egyik cége, a Mészáros és Mészáros Kft. tíz év alatt ezerszeresére növelte bevételeit, ami igazán arcpirító vagy hallatlan teljesítmény – attól függ, honnan nézzük.

Épül tehát az új nemzeti tőkésosztály, amelynek tipikus tagja közbeszerzésen nyer pályázatokat, és állami pénzből indul el. Ők legalább nem viszik majd ki a profitot az országból, mint a multik – reménykednek egyesek. Ebben azonban nem lehetünk igazán biztosak. Abban viszont igen, hogy az ilyen nemzeti nagytőkések kifejezetten károsak a gazdaság számára, mert nem hatékonyságukból, hanem politikai hátterükből kovácsolnak tőkét. A vesztesek pedig a magyar vállalkozások és a tehetségesek: azok, akiket háttérbe szorítanak. Ez a modell biztosan nem viszi előbbre az országot.