És lehet emiatt kárhoztatni a cégeket, az adófizetési morált, a sumákoló vállalkozókat, a számla nélkül mosógépet javíttató kisembert. Álszent módon értetlenkedni azon, hogy mindenki igyekszik elrejteni a jövedelmét a hatóságok elől. De mit is várhatunk egy olyan országban, ahol az átláthatatlan vagyoni viszonyok fenntartásában leginkább a politikai elit érdekelt? Ahol a szőlőtőke lassabban fordul termőre, mint a kapcsolati? Ahol milliárdos vagyonok bukkanhatnak elő látszólag a semmiből?
Az adófizetési morál nem csak úgy van. Azt a történelem alakítja. A kormányok alakítják. Nem kis részben azzal, hogy tagjai jó példával járnak elöl. Meggyőzik az adófizetőket, hogy a közös vagyon, amit a polgárok gyarapítanak az adóforintjaikkal, jó kezekben van, és jó célokat szolgál. Ez a kormány viszont más utat választott.
Pragmatikus módon csak azt mérlegeli, ami a hatalom megtartása szempontjából érdekes lehet. Márpedig a szövevényes céghálókon átmosott pénzek, a személyre szabott tenderek vagy a barátoknak juttatott uniós pénzek a szavazók jelentős része számára követhetetlenek. Akiknek az efféle piszkos ügyek csalódást okoztak, azok már rég elpártoltak az Orbán-kormánytól. És a kabinet a jelek szerint abban bízik, hogy lesznek elegen az urnáknál az efféle okoskodók nélkül is.
Egy év múlva eldől, igazuk lesz-e. De ez a cinikus mentalitás akkor is mérhetetlen károkat okoz, ha kiderülne, hogy jól kalkuláltak, és valóban nem kell ügyelni a tisztességnek még a látszatára sem. Mert ezek után a kormánynak semmilyen morális alapja nem lesz arra, hogy tisztességes magatartást várjon el az adózóitól. Mit gondol magában az a vállalkozó, aki azt látja, hogy a piaci versenyt mint liberális csökevényt akarják kiirtani a magyar gazdaságból? Nem nehéz kitalálni, hogy mit: Ezeknek fizessek? Úgyis csak ellopnák!
