A 2012-es méréskor még bőven lehetett Gyurcsányra mutogatni, de még 2016-ban is ezt az utat választotta Palkovics államtitkár – hozzátéve persze, hogy maga a PISA-teszt is rossz. Az elmúlt nyolc év mellett még két érv hangzott el a minisztérium részéről: az egyik az volt, hogy „a digitális tesztek és néhány feladattípus szokatlan lehet a magyar gyerekeknek”, a másik pedig az, hogy „rossz teljesítményünk összefügg azzal, hogy Magyarország szegényebb a legtöbb előtte végző országnál”. A második érv egészen zseniálisnak tűnik a folyamatos sikerpropaganda fényében, az első azonban csak további kérdéseket vet fel: 2016-ban miért szokatlanok a digitális tesztek?
A világ brutális tempóban változik körülöttünk, és ez még egy flexibilis, jól alkalmazkodó oktatási rendszer számára is óriási kihívás. Mi pedig egyelőre ott tartunk, hogy kisebb-nagyobb ragtapaszokkal próbáljuk egyben tartani azt az időről időre korszerűtlennek bizonyuló rendszert, ami azt eredményezi, hogy a magyar diákoknak bevallottan gondot okozhat egy digitális teszt kitöltése. Vagy ott – más irányból megfogva –, hogy az egyházi iskola azért jó választás csemeténknek, mert az legalább nem az állami rendszerben működik.
Nem kell persze feltétlenül borúlátónak lenni. A minap telefonon beszéltem egy, az oktatási kérdésekben járatos ismerősömmel, aki azt mondta: oktatási rezsimek jönnek-mennek, a problémák minden kormány alatt megvannak, az újdonságok között is mindig van jó és rossz ötlet. De ami igazán számít, az az, hogy évről évre jönnek az új, érdekes, okos diákok, akiket lelkes tanárgárda fogad. Szeretném azt hinni, hogy ez az optimista hozzáállás ragadós, és minden esetben, bármilyen rendszerben sikerül a legjobbat kihozni a gyerekekből. Még akkor is, ha valami választási csoda folytán a Botka-kormányban újra Hiller István lesz az oktatásügyek irányítója.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!