Palkovics az előző nyolc évet okolja a PISA-eredmények miatt

Az oktatásügyi államtitkár szerint az alaptanterv 2013-as bevezetése még nem látszik az eredményeken.

MNO
2016. 12. 15. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt se felejtsük el, hogy ezek a gyerekek még egy másik rendszer szerint tanultak. 2013-ban vezettük be az új alaptantervet, kerettanterveket, de felmenő rendszerben. A 9.-esek 2014 szeptemberében kezdték a középiskolát, mivel tavasszal volt a felmérés, a Nemzeti alaptanterv szerint háromnegyed évet tanultak. Az új tantervnek nagyjából semmilyen hatása nem lehetett az eredményeikre, háromnegyed év alatt nem lehet sem elrontani, sem megjavítani a megelőző nyolc év munkáját – magyarázta Palkovics László oktatásügyi államtitkár a Magyar Narancsnak a múlt héten bemutatott, keserves PISA-eredmények kapcsán.

Az államtitkár ezzel arra utalt, hogy a mért diákok egy része még a szocialista kormányok alatt kezdett iskolába járni, vagyis a Magyar Bálint SZDSZ-es politikus által létrehozott rendszerben tanult. Radó Péter oktatásügyi szakértő kijelentésére, hogy a magyar diákok negyede funkcionális analfabéta, Palkovics úgy kérdezett vissza: Ha ennyire pontosan látja, hogy ki a funkcionálisan analfabéta, akkor miért nem hívta fel például Magyar Bálint figyelmét, hogy az oktatási rendszere funkcionális analfabetizmushoz vezet? Radó ugyanis korábban a szocialista kormány alatt tanácsadója volt az akkori oktatásügyi miniszternek.

Arra, hogy 2009-ben – vagyis az előző kormány alatt – a PISA-eredményekben javult például a szövegértés, az államtitkár azt közölte, hogy azok a diákok még Pokorni Zoltán (Fidesz) minisztersége alatt kezdtek.

A lesújtó eredményű oktatási felmérésnél Palkovics is használta az a kormányzati érvelést, miszerint a teszt sem olyan jó. Ellenpéldaként ő is felhozta a TIMMS-féle teszteket. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.