Menekülőpolitika

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szégyen a futás, de hasznos – Orbán Viktornak és pártjának ez az egyik alapvető tudása.

Gazda Albert
2017. 09. 18. 22:01

Mondom: a boltzáras afférra emlékeztet a sztori, ugyanakkor mégis felvetődnek itt további rafinériák. Ilyesféle sejtéseim több okból is vannak. Egyrészt korántsem vagyok biztos benne, hogy ezzel az elévüléses felütéssel százezerszámra sikerülhet aláírásokat besöpörni Magyarországon. Mást ne mondjak, az ellenzék évek óta lőrincezik vérrel-verítékkel – Vona Gáborral és a Jobbikkal az élen –, mégsem bírja fő témává tenni a világ legtehetségesebb gázszerelőjének mesebeli emelkedését.

A lényeg ott bujkálhat inkább, hogy Orbán Viktor és csapata okvetlenül el óhajtja kerülni, hogy az általuk az utolsó porcikájáig kifundált-megtervezett kampányba mások is beleszóljanak tartalmilag. Ez praktikusan nyilván nem lehetséges maradéktalanul, ám nem is a semmi a cél – demokrácia van, vagy mi a szösz! –, hanem a minimum. Viszont ha tele van az ország a kitelepülő aktivisták asztalaival – különös tekintettel a fővárosra, amin sok múlhat 2018 tavaszán –, az jóval több a minimumnál.

Az aláírás-vadászat ezzel együtt már zajlik, a műfaj olyan ifjú szupersztárjainak közreműködésével, mint a momentumos srácok, akik azt is közölték, forszírozni fogják a legfőbb ügyész visszahívhatóságát is. S szólottak: ők mindentől függetlenül gyűjteni fognak. Nem véletlen ez sem. Hogy végül mennyit kaparhatnak össze, vagy hogy lesz-e népszavazás – nem lesz! –, az számít a legkevésbé. A jelenlét a minden.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.