Egyszer hallottam egy remek hasonlatot. Arról szólt, hogy tulajdonképpen hogyan is kell értékelnünk a közéletben azt, ha mondjuk a vasúti dolgozók, az egészségügyi munkavállalók, a közalkalmazottak vagy éppen a tanárok sztrájkba kezdenek. A hasonlat szerint a sztrájk olyan, mint a láz, ami valamilyen betegség egyik tüneteként jelentkezik. A feladat tehát egyszerű, mint a pofon: a lázat csillapítani kell, a betegségre pedig gyógyírt kell találni.
Ha maradunk a hasonlatnál, akkor most az ifjúságunk „lázas”. Ezért aztán tegnap közülük sokan nem mentek iskolába, a hivatalos tanítási idő után pedig a Kossuth térre vonultak tüntetni. Megfogalmazásuk szerint igazságosabb, modernebb, diákközpontú közoktatást szeretnének, mert attól tartanak, hogy ha minden marad így, akkor belőlük „agyonhajszolt zombi” lesz. A rendezvényt szervező Független Diákparlament egyébként nem szorgalmazott túlságosan nagyszabású dolgokat, azt szeretnék elérni, hogy a mai diákok normális körülmények között tanulhassanak, ezt követően pedig Magyarországon maradva dolgozhassanak, mert nem szeretnének elmenni az országból. Józan ésszel gondolkodva beláthatjuk, hogy ez meglehetősen patrióta hozzáállásból fakadó cselekvés, és ha nem a NER valóságában élnénk, akkor vakarhatnánk is a fejünk búbját, hogy ezért aztán minek vonul több ezer kamasz a Parlament elé, ráadásul péntek este.
De hát az elmúlt nyolc évben megszoktuk, hogy idehaza máshogy mennek a dolgok, mint bárhol a világban, úgyhogy egyrészt ettől lesz ez a követelés nagy dolog. Másrészt aligha fogunk például csodálkozni, ha a kormánypárti nyilvánosságban a következő napokban „Soros-unokákról” fogunk olvasni, minden szónokról megtudjuk majd, hogy a nagynénje hányadik sorban ült három évvel ezelőtt egy DK-fórumon, és hogy esetleg névrokonságban állnak-e szülővárosuk szocialista irodavezetőjével.
Sőt: most, hogy Altusz Kristóf helyettes államtitkár elszólásának köszönhetően homokszem került a migránsellenes szólamoktól fűtött propagandagépezetbe, még az is lehet, hogy ezek a javarészt középiskolás diákok lesznek az új közellenségek, ha úgy tetszik, az „új migránsok”. Ki tudja, talán még békemenet is lesz ellenük. Milyen szépen mutatna majd a felvezető trikolóron, hogy „Le a modern oktatással!”, vagy mondjuk: „Vesszen a finn modell!”
Hogy ettől nem lesz majd jobb a magyar oktatás? Nem megy le a láz, és nem gyógyul a beteg? Hát hány és hány olyan terület van még ma Magyarországon, amelyről mindenki tudja, hogy valójában működésképtelen, mégsem tesz semmit a kabinet? Tényleg kizárólag terjedelmi okokból nem állok neki a felsorolásnak.
Viszont arra, hogy miért nem fogott bele semmilyen értelmes átalakításba a kormány, több lehetséges magyarázat is van. Elképzelhető, hogy pontosan tudják, mekkora a baj, csak egyszerűen nem mernek hozzányúlni – amit csak igazol, hogy például a „reform” szónak még a kiejtését is kerülik a kormányoldalon. Különben is sokkal könnyebb a saját nyelvén írástudatlan afgán kecskepásztor ellen hadakozni, mint kezdeni valamit azzal a helyzettel, hogy a magyar közoktatás futószalagon termeli a funkcionális analfabétákat.
A másik lehetséges olvasata viszont az lehet a kormánypárt látványos közpolitikai lomhaságának, hogy tényleg elhiszik, hogy „jó irányba mennek a dolgok”, például az oktatásban is. Az, hogy az eredményeink nemzetközi összehasonlításban (lásd: PISA-teszt) csapnivalók? Hogy hiába számít hosszú évek óta sokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének szava az oktatás területén, attól még gazdaságunkat egyszerre sújtja a munkaerőhiány és a munkanélküliség? Hát ilyenkor kell olyanokat mondani, hogy mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek. Meg persze lázasak.
Ja, majdnem elfelejtettem. Amúgy tudják, hogy ez a lázas hasonlat kitől származik? Orbán Viktortól.
