Úszik, nem kérdezget

Kálló Dániel kimondottan kulturált vitapartner. Nem szakadna be a Parlament teteje, ha beszélgetnének vele.

Beszédes, hogy nemcsak a diákparlament, hanem a kormány által életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is úgy véli, hogy kritikus a tanulók (és a tanárok) túlterheltsége, és korszerűbb oktatásra lenne szükség. Arról is beszélt, hogy széles körű egyeztetés nélkül, úgy, hogy nem érzi magáénak a szakma, nem lehet oktatási reformot csinálni. Hogy meg lehetne kérdezni a pedagógust is, mitől tudna jobban tanítani. És úgy kellene tekinteni rá, mint alkotó értelmiségire. Közben jönnek a PISA-eredmények meg az idegennyelv-ismeret rangsorai, és mi hátul kullogunk. A tanár- meg diáktüntetések nem voltak olyan nagyszabásúak, mint az internetadó elleni tiltakozás. Akkor érezni lehetett a veszélyt, a kormány vissza is táncolt. Az oktatás terén kisebb repedések vannak, de azokból egyre több. Nem biztos, hogy nem állnak majd össze egy nagy, közös felháborodássá. Kálló Dániel Echo tévés interjúja után például lehetnek olyanok, akik arra következtetnek – nem minden alap nélkül –, hogy ez a kormány üzenete a jövő szavazóinak: nem vagy tényező. Rád úgy gondolunk, mint egy nagyjából öntudatlan és önmagára is veszélyes kis lényre, akit arra kell idomítani, hogy nyugton üljön, amíg a tanárautomata bedobálja az ismereteket az agyába. Ha bemagolja, és a megfelelő helyen elénekli őket, akkor „érett”. Egyetemista lesz, aztán tanár. Aki hozzászokott, hogy a döntéshozók számára ő nem partner. Úszik, nem kérdezget. És kezdődik az egész elölről.