Nagypéntek reggelén sugárzott rádióinterjújában a miniszterelnök azt találta mondani, hogy név szerint ismerik azt a kétezer embert, aki Magyarországon Soros György zsoldjában állva azon dolgozik, hogy hazánk bevándorlóország legyen. Mindent tudnak róluk, érzékeltette a kormányfő. Az ellenzék rögvest a titkosszolgálatok politikai célú felhasználását emlegette, és sokaknak eszébe jutott a március 15-i beszéd elégtétel vételéről szóló fenyegetése (másoknak: ígérete). Szokatlan, és kellemetlen érzést kelt, ha a végrehajtó hatalom feje egy politikai vitát büntetőjogi, nemzetbiztonsági síkra próbál terelni. Ha ugyanis az Orbán Viktor által körülírt hálózat valós nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a tevékenysége illegális, akkor a Stop, Soros! vagy bármilyen más új törvény nélkül is megvan a lehetőség az ellene való jogi fellépésre. Ez esetben nem szövegelni, hanem cselekedni kell. Ha viszont a kormány és a pontosan meg nem nevezett szervezetek, személyek között a migrációról folytatott vita pusztán politikai természetű, akkor bármennyire mély a nézetkülönbség, nincs helye a hatalmi fenyegetésnek, különösen elfogadhatatlan, mi több, alaptörvény-ellenes lenne a szolgálatok bevonása. A kormánynak megvan a lehetősége álláspontja megvédésére; ha úgy is tudja, kikkel áll szemben, vállalhatná velük például a nyílt vitát. Megértem persze, hogy ez nehézségekbe ütközik, amikor a saját magán kívül szinte mindenkit hazaárulónak tartó Fidesz propagandájára rácáfolva a napokban megerősítést nyert, hogy a kormány hírhedt letelepedési programja az iszlám világból érkező bűnözőket szabadított az országra és az unióra. Az erzsébetvárosi polgárok pedig mostantól a népnyelvben csak Bajkai-mecsetként ismert muzulmán imateremtől is „retteghetnek”, szintén a Fidesz jóvoltából.
Komolyabbra fordítva a szót: sajnálhatjuk, hogy a köztársasági elnök a kereszténység legnagyobb ünnepéhez, a húsvéthoz legközelebbi időpontra tűzte ki a választást. Így most különösen nehéz lesz az aktuálistól megkülönböztetni azt, ami érvényes. A templomba igyekvő, majd onnan emelkedett érzésekkel távozó emberek kampányplakátok erdejébe ütköznek, megtépázott vagy hazug és gyűlöletkeltő üzenetekkel. A nagyhétre sikerült eljutnia a közéletnek odáig, hogy fideszes fórumon nagy tetszést aratva halálbüntetést követeltek az ellenzékieknek – szegény Németh Szilárd persze ellentmondott, de hiába mossa kezeit: a gyűlöletkampányok hatása már csak ilyen. Eközben az ellenzék egy része – meglovagolva a mindent elöntő korrupció keltette felháborodást – azt ígéri, kormányváltás esetén egy laza mozdulattal kattan a bilincs a közpénzen meghízott fideszes elit csuklóján, mintha létezne a jogot megkerülő útja a jogállam tekintélye helyreállításának.
A miniszterelnök, igazodva az alkalomhoz is, pénteken ismét szólt a kereszténység megvédéséről, de vajon az a durvaság, a más nézeteket vallók iránti megvetés, ami a kormánypárti politikusok megnyilvánulásaiból árad, összeegyeztethető a keresztény értékekkel? A kampányát egy könnyen leleplezhető hazugságra építő – minden ellenzéki párt lebontaná a kerítést –, korrupt, propagandistái által a pápát is a célkeresztjében tartó kormány feladja a leckét a keresztényeknek. A gyurcsányi politika előző rendszerben gyökerező egyház- és vallásellenességéhez képest nem nehéz a választás, ám az ellenzéknek ez csak a kisebbik része. A katolikus egyház nem ad ki körlevelet a választás előtt, a protestáns nagy egyházak részvételre buzdítanak, pártok mellett nem kötelezték el magukat. A Fidesz leglelkesebb híve a közpénzzel újabban bőséggel ellátott Hit Gyülekezetének vezetője.
Megértem, hogy kampányban roppant nehéz a jézusi elveket követve cselekedni. De arról mintha azok is megfeledkeznének, akiket állítólag olyan természetességgel vesz körül a keresztény Európa, mint a beszívott levegő: a Feltámadott, aki eljön majd ítélni élőket és holtakat, mindannyiunkat számontart. Név szerint.
