Nincs világos tudásunk arról, hogy hol van az a pont, ahonnan a hatalomtechnika már semmiféle magasztos céllal nem igazolható, s az erkölcsi züllés, a gátlástalan cinizmus egyre mélyebb bugyraiba vezet. Az a sokaság, amely 2010-ben történelmi felhatalmazást adott a Fidesznek, nemcsak eredményesebb, de morális értelemben is különb kormányzást remélt, mint amit a megelőző nyolc évben megélt. Amellett, hogy ez a mostani kormányzás eredményesebb, szólnának érvek; csakhogy éppen a Fidesz az, amely e témában is kerüli a nyílt vitát.
Az erkölcsi fölény érzete mára elkopott. Nem csupán a hatalomgyakorlás módszerei, de az olyan reakciók is kikezdik a Fidesz antikommunista identitását, mint amilyet Szita leleplezésekor produkált. A komikus tagadáson és fenyegetőzésen túl ugyanúgy viszonyul a témához a kormánypárt, mint annak idején Horn Gyula a maga karhatalmista múltjához. – Na és?! – intézte el a néhai miniszterelnök, amikor lemondásra szólították fel az ügynökbírák, és pártjában mindez semmiféle törést nem okozott. A siker akkor őket igazolta: ezzel a múlttal választást lehetett nyerni 1994-ben. Sőt: a Szijjártó Péter által 2015-ben kitüntetett Medgyessy Péter sem a D–209-es-botrányba bukott bele. De vajon a Fidesz ezek után miféle erkölcsi magaslatról oktathatja ki az utódpárti MSZP-t, vagy komcsizhat le bárkit is a miniszterelnök?
Ha megnyernék is a közelgő választást, ezt a politikát erkölcsileg már nem lehet tisztára mosni. Bárhol jelenik meg, Rogán Antalt elkíséri a helikopter zúgása, Semjén Zsoltot az ajándék luxusvadászat fegyverropogása, Kósa Lajost meg Őt inkább hagyjuk. A Fidesz újjáépítette az MSZP következmények nélküli országát, elégtételt érte a választó vehet április 8-án. Vagy máskor. Ahogy végül Gyurcsányékkal is megtette.
