Kétségtelen, hogy kiépítették azt a pénzügyi infrastruktúrát, amelyre egy állami banknak aligha lett volna akkor lehetősége, sőt, a technológiai fejlesztéseket, korszerűsítést is elvégezték. Mégis, az azóta eltelt idő azt igazolja, hogy a szocialista érában kialkudott privatizációs feltételek olyan helyzetet teremtettek, hogy a bankok visszaélhettek az állam akkori szorult helyzetével. Ez a kiszolgáltatottság alapozta meg, hogy amikor már az óriási kamatkülönbözet sem volt elég a külföldieknek, akkor elindították a bomba üzletnek vélt svájci frank alapú hitelezést. Ám az már a magyar bankfelügyeleteken múlt, hogy – akarva vagy akaratlanul? – nem korlátozták időben ezt a tevékenységet a régió összes többi államától eltérően.
A felügyeleteknek az sem tűnt fel, hogy a pénzintézetek lényegében csak kartellként működve, vagyis az egymás közti valós versenyt kizárva tarthatták fenn a kedvező státusukat. Végül álljon itt a Harvard és a Cambridge-i Egyetem kutatóinak tanulmánya a kelet-közép-európai privatizációról, amely szerint „a tömeges, gyors, és erőltetett magánosítás kézigránátként hatott”. Ideje összeszedni a romokat, és apránként, akár öt százalékonként megalkotni egy másfajta pénzszektort, amely már nem csak a bankok érdekeit szolgálja.
Mert van ilyen is.
