Ma Közép-Európa nagyobbik része nem utódállamok halmaza, hanem a kommunizmus gyilkos rendszerét maga mögött hagyó és a jobb jövőben még őszintén bízó országok otthona. Hogy a közelmúltjuk miatt megdöbbentő hasonlóságokat mutató „új demokráciák” megtalálják-e a közös hangot, és igazi szövetségesekké válnak-e, az a történelmi sérelmek háttérbe helyezésén, valamint a magyar–szerb gesztusokhoz hasonló lépéseken is múlik. Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Horvátország, Szerbia nélkül nincs Közép-Európa. Uniós politikát lehet folytatni átmeneti, pillanatnyi érdekek alapján formálódó ad-hoc szövetségek révén, de lehet a tartós szolidaritás megbízható tudatával felfegyverezve is. Ez utóbbira lehetnének alkalmasak a közép-európaiak. Meglehet, rózsaszínű illúzió ez az elképzelés. De őszintén: alig néhány évvel ezelőtt nem tartottuk-e illúziónak azt, ami mostanában magyar–szerb viszonylatban megvalósul?
(Pataky István)
