Éppen most ez a kitüntetés azonban legfeljebb vigaszdíj lehet a sorozatos botladozásért, biztatás, hogy a szervezet újra a régi fényében ragyogjon. Mert jó lenne, ha ismét erős lenne, s a világpolitika egyik meghatározó pólusaként teljesítené ki küldetését. Ma azonban ehelyett a szkeptikusok élcelődhetnek vergődésén, azt találgatva, hogy mikor is bomlik fel végképp. Egyáltalán nem szeretnék e sorba beállni, ám kétségtelen, hogy jelen állapotában az EU sokakat elbizonytalanít.
Töredezik ugyanis összetartó kovásza, a szolidaritás, ehelyett mind nyilvánvalóbb a többsebességűvé válás, s a sokat irigyelt gazdasági erő sem a régi. A nagy kiugrás, az eurózóna súlyos válságban van, mindenkit elijeszt a kiteljesedő bürokrácia, de zsákutcába jutott a nyugati tagországok egykor irigyelt multikulturális és jóléti társadalmi modellje is. Brüsszel lemondott a további bővítésről, s mindez együttesen éppen nem a stabilitást, hanem a bizonytalanságot sugározza. Az elmúlt hat évtized nagy része, s az ezért kapott elismerés azonban erőt adhat a jövőre.
S az Európai Unió újra erős lehet, ha ismét lesznek vízióval bíró politikusai, akik átlépve az önző érdekeken és a múlt árnyékán, nemcsak a belső kohéziót képesek megszilárdítani, de a szövetségi kapcsolatokban is bátrak lesznek, így például a sok tekintetben meghaladott atlanti kereteken túllépve mernek nyitni a kontinentális, eurázsiai együttműködés felé.
