Elvileg elképzelhető, hogy ha a két, egyenként 40 millió euróba került műhold működőképes marad, akkor az általuk sugárzott navigációs jelek – valamilyen formában, korlátozottan – használhatók lesznek hely- és időmeghatározásra, esetleg tesztelési célra. Ehhez azonban változtatásokra volna szükség mind a földi kiszolgáló hálózatban, mind a műholdak által sugárzott pályainformáció formátumában. Sokan nem fogadnának rá, hogy ez bekövetkezik. Mindenesetre a háttérben folyik a munka: egyrészt a hiba kivizsgálása, másrészt az akár részleges „kármentés” lehetőségeinek átgondolása. Rövidesen talán mi is többet tudhatunk.
Magának a startnak a költsége közel 80 millió euró volt. A műholdakra nem kötöttek biztosítást, mondván folyamatosan gyártják a Galileo új űreszközeit, így ha baj történne, hamar érkezik az utánpótlás. A négy, 2011-ben és 2012-ben indított, kipróbálási fázisban lévő műhold – amelyek közül egyébként egynek a működésével már gond volt – és az augusztusban startolt ötödik és hatodik mellett a fővállalkozó német OHB System még húsz űreszköz legyártására rendelkezik érvényes szerződéssel. Mindez összesen huszonhat műhold, amelyek közül három máris elveszni látszik. A teljes globális lefedettséghez minimum huszonnégy működő Galileo holdra lenne szükség, így az sem lenne meglepő, ha nemsokára újak gyártását határoznák el.
A teljes Galileo-műhold-konstelláció 30 működő űreszközt számlál majd, amelyek közül 27 aktív és 3 tartalék. Ezek három pályasíkban elosztva keringenek a Föld körül, biztosítva a megfelelő lefedettséget – vagyis a helymeghatározáshoz szükséges számú műhold láthatóságát a horizont felett – minden helyen és minden időben. A már eddig is sokat csúszott kiépítés azonban most újabb késedelmet szenved. A tervek szerint a következő műholdpáros idén decemberben indult volna, ugyancsak Szojuz rakétával. Ezt a startot nyilván a jövő évre kell majd tolni, s emiatt természetesen csúsznak a további indítások is.
Hasonló írásokat olvashat az Űrvilág.hun.
