Bíró Attila: Mérkőzésről mérkőzésre fejlődik a csapat

A szövetségi kapitány elégedett csoportgyőztes együttesével.

MTI
2017. 07. 21. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bíró Attila a három győzelemmel elért csoportelsőséget követően a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az eddigi legnehezebb riválist, az Eb-ezüstérmes hollandokat úgy verte meg a válogatott csütörtökön este, hogy közel sem volt tökéletes a játéka.

„Ezúttal védekezésben hoztuk a meccset, hátul kompenzálva támadójátékunk időnkénti fogyatékosságait” – fogalmazott a szakvezető, és kiemelte a játékosok „lelki állóképességét” is, amivel elviselték az ellenfél olykor kíméletlen harcmodorát.

„Senki és semmi nem tudta megtörni őket” – dicsérte pólósait Bíró Attila. Közölte: a csapatkapitány Keszthelyi Rita, aki vérző orral hagyta el a medencét, s több mint egy negyeden át nem tudott játszani, már rendben van, ahogy a válogatott többi tagja is.

A kapus Gangl Edina hangsúlyozta, úgy érezte magát a hollandok elleni csata előtt, mintha színházi előadáson lenne: zsúfolt nézőtér, éljenzés, vastaps. „Fantasztikus érzés volt, eufóriát váltott ki belőlünk” – összegezte érzéseit.

A vb-újonc létére kétszer is eredményes Gurisatti Grétát is lenyűgözte a közönség: „Libabőrös lettem, amikor észleltem, hogy ennyi ember ujjong, tapsol, sok ezren azért jöttek ki a szigetre, hogy nekünk szurkoljanak” – mondta.

A szintén parádés teljesítményt nyújtó Szücs Gabriella sem felejtette el megemlíteni a fantasztikus hangulatot. Úgy értékelt, hogy a vb nyitószakaszával elégedettek lehetnek valamennyien. „Olyan volt a világbajnokság első része, amilyennek szerettük volna. Egyre magabiztosabban játszottunk, győzelmet győzelem követett, jó lenne ugyanígy folytatni tovább” – jelentette ki.

A hollandok ellen kétgólos Czigány Kinga azt emelte ki, hogy igazi csapatként tudták legyőzni az ellenfelet. „Most jöhet Kanada, ellene is oda kell tennünk magunkat, akkor meglehet az újabb győzelem, bejuthatunk a legjobb négy közé” – nyilatkozta.

Kanada Új-Zéland együttesével játszik majd szombaton a negyeddöntőbe kerülésért, ennek a párharcnak a továbbjutója lesz majd a magyarok ellenfele a hétfői negyeddöntőben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.