Káprázatos bravúrbronz a 4x100-as férfi gyorsváltótól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd alkotta a négyest, Németh még csak 17 esztendős.

2017. 07. 23. 17:14

A délután további eseményei közül kiemelkedik a női 400 m gyors döntője, amelyben két magyar volt érdekelt: Kapás Boglárka a 800-ra és az 1500-ra melegítve 5. helyen végzett, míg Késely Ajna élete legjobb felnőtt eredményét produkálva 6. lett, 15 éves még csak a Kőbánya versenyzője.

– Helyezésben jobbat vártunk – értékelt Virth Balázs, Kapás edzője, aki versenyzőjét reggel arra is próbálta készíteni, hogy függetlenítse magát a közönségtől rá nehezedő nyomástól.

Késely Ajna sokkal felszabadultabb volt, bár az óra szerint gyengébb délelőtti úszását jobbra értékelte az estinél. A családjának, Turi György és Güttler Károly edzőknek külön köszönetet mondott, megfogadta Risztov Éva tanácsát, és csak úszott, nem figyelt semmi másra. 

Szintén ketten voltak érdekeltek a 200 m női vegyes középdöntőjében, de csak egyikük, Hosszú Katinka volt sikeres, laza úszással lett a mezőny legjobbja, és jutott döntőbe mindössze egy másodperccel rosszabb idővel, mint saját világcsúcsa.

– Elnézést szeretnék kérni, hogy reggel nem nyilatkoztam, délután terveztem szólni. A középdöntő után ekkora vastaps feledhetetlen! Elképesztő, amit itt látunk, azért dolgoztam, hogy itt legyek, ahol tartok, és hálás vagyok, hogy ezt átélhetem – értékelt az Iron Lady, vagy inkább Hosszú Katinka...

 

Jakabos Zsuzsanna is javított délelőtti idején, de a többiek még jobban, így a 12.-ként zárt.

Szomorúság volt Cseh László szereplése, kazanyi bronzérme után ezúttal a középdöntő jelentette neki a végállomást 50 m pillangón, apró intermezzo volt, hogy úgy tűnt, le sem mérték az ő és két társa idejét. Aztán egyszer csak felolvadhatott a vér a szervezők és az Omega Timing vezetőinek ereiben, Lacit 5.-ként rangsorolták futamában, ami viszont nekünk nem volt túl vidám: összesítésben 11. hellyel esett ki, két tizedre volt a döntőtől.

– Nem az 50-re készültem, délelőtt jobb is ment, mint most. A gyorsaságommal nincs gond, de az 50 nem állt össze, sosem kedveltem igazán – nyugtat meg mindenkit a halásztelki, zsinórban 8. vb-jén szereplő világklasszis.

Szintén nem hiányzott sok Szilágyi Liliánának 100 m pillangón a középdöntőben, mindössze 11 századmásodperc, amivel a 9. helyen zárt. De nem volt elszontyolodva!

- Nagyon jó élmény volt, nagyon jó volt, hogy képes voltam a 100-on ilyet úszni. Az egész magyar közönségtől kirázott a hideg, a többi sportolótársam nevében üzenem, hogy csinálják még, mert nagyon átjön! Nem bánom, hogy nincs meg a döntő, mert a 200-ra készültem nagyon, ha a közönség adja ezt az erőt, bármire képes lehetek.

Hétfőn meglátjuk, eldobja-e a 100 m hátat Katinka a 200 vegyes döntőjéért, illetve Kapás megmutathatja, tud-e jobbat is 1500-on, korábbi kedvenc számában. Késelynek ez már jutalomjáték lesz, bár azt mondja, az lesz neki a fő versenyszáma. Dörzsölhetjük a tenyerünket!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.