Magyar érem: szerdára halasztva

Kapás Boglárkának nem sikerült dobogóra állnia 1500 m gyorson, pedig várta magától. Cseh László és Kenderesi Tamás pótolhatja szerdán.

2017. 07. 25. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel Kapás Boglárka érmet várt magától az 1500 m gyors keddi döntőjében, a szurkolók is fel lehettek készülve, hogy a vasárnapi 4x100 férfigyorsváltó és a hétfői Iron Lady-produkció után ő is medált hoz Magyarország számára. Az elvárás egyáltalán nem volt túlzott, érett versenyzéssel, az ötödik legjobb idővel jutott fináléba, ráadásul Kazanyban bronzérmet szerzett a számban, és csak két úszónak volt nála jobb idei eredménye, az amerikai Katie Ledeckynek és az olasz Simona Quadarellának.

Ezek után az történt, hogy Ledeckyt elengedte a mezőny, Quadarella és a spanyol Belmonta felcsatlakoztak egymásra és féltávra otthagyták a medence túloldalán úszó Kapást. A „játék” ennyiben is maradt, Kapás nem tudta hozni gyorsabb második négyszázát, talán az erős kezdés miatt, így a dobogóról is lemaradt, pedig egyéni legjobbjával, amire egyértelműen vágyott, második helyen végzett volna. Csalódott is volt.

– Lehet, hogy az volt a baj, hogy túl gyorsan kezdtem – ismételte el többször is. – De még így is visszafogtam magam. Kicsit bosszant, hogy mire lett volna elég, ha egyéni legjobbamat úszom. Nem tudok erősebben menni, és még ott van a 800 méter, az hátha jobban fog sikerülni – bátorította magát a népszerű úszólány. Később aztán szóra bírtuk még egyszer: – A szurkolás első nap még negatívan érintett, de ma úgy jöttem ki a szobámból, hogy úszni akarok. Ledeckyt az utolsó százon láttam szembejönni, azt gondoltam, visszafordulok én is... azért ez a negyedik hely sem olyan rossz – próbált magába lelket önteni.

Az 1500 női gyors másik magyarja, Késely Ajna folyamatosan tájékozódott verseny közben, de ő két és fél hetet tudott csak készülni erre a világbajnokságra, 15 évesként még a nyári ifi Eb-re és vb-re kell hogy koncentráljon, a 8. hely esetében megsüvegelendő!

A délutáni programban döntőt úszott még 200 m gyorson Kozma Dominik is, de ő sansztalan volt a hajrában az éremre, 6. helyen ért be, ami eggyel így is jobb, mint amilyen helyen a fináléba verekedte magát.

A középdöntők során Hosszú Katinka szintén 200 m gyorson úszott, méghozzá a lassabbik futamban oktatgatták egymást Federica Pellegrinivel, mindketten simán döntőbe jutottak. Az Iron Ladyt futama után el is kaptuk!

– Nos, kétszáz gyorson úsztam na jó, tréfa répa volt reggelire – bolondozott értékelése elején felszabadultan. – Nagyon lassan kezdődött az egész, Shane jelzéséből láttam is. Idei legjobb eredményemmel azért bent vagyok a döntőben, és bár dobogóra vágyom, lehet, hogy meg kell majd elégednem az egyéni csúccsal – realizálta esélyeit a szerdán 200 pillangót is úszó Hosszú, aki felszabadultságot érez, most már igazán tudja élvezni a közönség szeretetét. Ledeckyt tarthatatlanul gyorsnak érzi, igaz is, 55 perccel azután jutott legjobb idővel döntőbe 200 gyorson, hogy világbajnok lett 1500-on

Noha a nap nem termett magyar érmet, ezt a szerda behozhatja, Cseh László és Kenderesi Tamás 2. és 3. legjobb idővel jutottak a 200 m pillangó döntőjébe. Mindketten értékeltek:

Cseh: – Chad Le Clos erősen kezdett, próbáltam tartani vele a tempót, az utolsó 50-re nagyon elfáradtam. Holnap azért jobb kell ennél. Ezzel a dobogóval nem lennék feltétlenül elégedett, még küzdeni fogok.

Kenderesi: – Egy 1:55-ön belüli úszás természetesen fárasztó – utalt időeredményére. – De ezt terveztem. Van még bennem ezek után is, az első százon „utaztam”, persze azért nem pihentem. A döntőben majd meglátjuk, mi lesz, a győztes 1:54-en belüli időt fog úszni, én pedig képes vagyok erre. Chad Le Clost idén mindig megvertem, a legveszélyesebb az egyik japán lesz, Chad és Laci, de én is ott leszek. A belső pályákon a magyarok úsznak, köztük pedig egy japán, ez lesz a Hungarian Hamburger – viccelődött a Sajtburesz becenevű úszó.

Az biztos, hogy holnap ők lesznek a fő produkció, de számtalan úszó érkezik, részletek reggel! Tartsanak velünk!

Valóban gyors a Duna Aréna medencéje, ez nem csak duma volt: a 3 méter mélységű versenyhelyszín különösen jól nyeli a kényelmetlen áramlatokat, a felszínen viszont jól „húz”, ezt pedig jól mutatják az időeredmények is.

Olimpia utáni évben vagyunk, amikor elvileg a sztárúszók „csinálnak” egy könnyebb évet. Ehhez képest az első napon a svéd Sarah Sjöström a 4x100-as női gyorsváltó első embereként megdöntötte a 100 méteres női gyorsúszás világcsúcsát, nem is kevéssel. Kedd reggel aztán az előfutamok során döntötte meg saját történelmi idejét 50 mellen Adam Peaty, amit az esti középdöntős programban tovább farigcsált, ember mostantól jár csak 26 másodpercen belül ezen a távon. Kis világcsúcs is világcsúcs alapon a kanadai Kylie Masse 2 századot faragott a 100 méteres női hátúszás eddigi legjobb idején, igaz, már maga is 6 századra járt tőle korábban. Indokolt is volt ebből a számból visszalépnie a szám olimpiai bajnokának, Hosszú Katinkának de ezt inkább csak viccből írjuk. A nap utolsó világrekordja az amerikai Lilly Kingnek jutott, 22 századot vert az eddigi világrekordra. És még csak három telt el a budapesti vizes világbajnokság medencés úszónapjaiból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.