Történelmi ezüstérem, keserű hamburger a Duna Arénában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Chad Le Clos lerázta magáról a két magyart 200 pillangón, Katie Ledecky kikapott 200 gyorson, de nem Hosszú Katinkától.

Radványi Benedek
2017. 07. 26. 17:20

Noha azt reméltük, a kedden elmaradt érmet szerdán szállítja „a másik magyar”, ez most nem jött össze, és Kapás 1500 gyorson, valamint Kenderesi 200 pillangón elért 4. helye után már igazándiból kettővel vagyunk a szakma – és nem is csak a közvélemény – elvárása mögött.

Számhalmozónk, Hosszú Katinka kettőt is úszott, először egy 200 gyors döntőt, ahol erős kezdés után visszaesett, hetedik helyével nem volt boldog, igaz, ez számára csak „kirándulás” volt.

– Nem kifogásként, de bezavart, hogy le kellett jönni a rajtkőről. Federica Pellegrininek megvolt a tapasztalata, hogy nyerjen. Holnap a 200 pillangón egy szoros döntőre számítok, örülök annak is, hogy két magyar van a döntőben – értékelt. Igen, jól olvasták, nem Katie Ledecky nyert a 4-es pályáról, neki meg kellett elégednie az ezüsttel, holtversenyben az ausztrál McKeonnal.

Másik úszásán Szilágyi Liliánával együtt úszott a 200 pillangó középdöntőjében, ők ketten a 6. és 7. legjobb idővel tovább is kerültek a döntőbe.

Szilágyi lapunk kérdésére úgy fogalmazott, azzal kell elégedettnek lennie, hogy döntőbe jutott, célja ott is a legjobb helyezés lesz, de meglátja, hogy amit tud, hányadik helyig viszi őt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.