Véget érhet Gyárfás Tamás FINA-alelnöksége

Magyar sportdiplomáciai szempontból nem teljesen mindegy, ki lesz szombattól a nemzetközi vizes sportos szövetség elnöke.

2017. 07. 21. 16:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Látványos siker és bukás is kijutott Gyárfás Tamásnak az elmúlt években: először – Orbán Viktor miniszterelnökkel szövetségben – Budapestre hozta a vizes világbajnokságot, majd belebukott a Hosszú Katinka és csoportja által szervezett „lázadás” környékén kialakult botránysorozatba. (A hivatalos verzió szerint Gyárfás úszószövetségi lemondását közvetlenül a Water Willy-s kabalafigura-blamázs idézte elő.)

A mostani vizes világbajnokság megrendezését környező hihetetlen pénzszóráshoz persze vajmi kevés köze van, de személye szombat délelőtt újra napirendre kerül, méghozzá a FINA budapesti tisztújító közgyűlésén.

A világ egyik legtekintélyesebb, 109 éves sportszövetsége, amelyben Gyárfás most alelnöki poszton szolgál, e napon négy évre megválasztja új tisztségviselői garnitúráját, az elnöki pozícióért pedig újraindul az úszóberkekben csak „öregnek” becézett uruguayi Julio Maglione, aki 2009 óta vezére a FINA-nak. Vele szemben elnökké válna az európai szövetség olasz feje, Paolo Barelli is. Hogy melyikük volna jobb a magyar sportdiplomácia és Gyárfás Tamás szempontjából, elsőre úgy tűnik, majdnem mindegy, hisz alelnöki posztja úgymond veszélyben van: ha Maglione marad, Barelli automatikusan „európai alelnök” lesz egy 2015-ös döntés következtében, mivel a főtitkári poszt – amit eddig szintén Barelli töltött be – megszűnik. Ha persze Barelli érkezik, Gyárfás simán maradhat alelnök, eddig is „elvolt” a LEN-ben főtitkári poszton.

Befolyás szempontjából viszont szinte mindegy, hogy marad-e alelnök Gyárfás vagy sem, ugyanis a dolgok az úgynevezett büróban dőlnek el, amelynek tagsága épp Budapesten nő 24-ről 25 főre. E testületben Gyárfás tagságát semmilyen veszély nem fenyegeti.

Lapunk úgy tudja, a Magyar Úszó Szövetség közelmúltbeli FINA-bizottsági jelölési hibáit, pontatlanságait az újonnan felálló büró részben még akár korrigálhatja is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.