Dolgozik Bienerth kaszája, Csurka Gergely felállt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az utód Dénes Tamást már egy nappal a lemondás előtt MÚSZ-sajtófőnökként tüntették fel.

2017. 05. 23. 12:19

– Ennek nincs jelentősége, nyilván a közleményt összekaparó kolléganő írta így – magyarázta az „elírást” megkeresésünkre Dénes Tamás, akinek elmondása szerint közte és Csurka között soha, semmilyen pozícióharc nem volt, ezt Csurka is megerősítette lapunknak. Azt mindenesetre elmondta, hogy bár „pletykákból” már tud Csurka felmondásáról, azt az igazgatói szobában tette meg, a részleteiről ő maga még nem tud semmit.

A Magyar Úszó Szövetség köszöni Csurka Gergely sok éves munkáját, személyében egy értékes munkatárstól búcsúzik, további pályafutásához pedig sok sikert kíván – tette még hozzá Dénes Tamás, aki szerint „okos emberek” majd eldöntik, lesz-e a MÚSZ-nak jelöltje a FINA médiabizottságába. A probléma csak az, hogy ennek határideje hétfő éjfélkor, tehát Bienerth javaslattétele után néhány órával lejárt.

Cikkünk készültekor Csurka Gergely az alábbi nyilvános posztot helyezte el a Facebookon:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.