Megtalálták az egyik áldozat vérét a gyanúsított ruháján

Megtalálták Takács József alapítványvezetőnek, a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozatának vérét az emberöléssel gyanúsított Kun Tamás ruházatán – mondta Lázik András igazságügyi orvosszakértő csütörtökön a Fővárosi Bíróságon abban az ügyben, amelyben Kun Tamás biztonsági őrt emberöléssel, Deme Gábor volt csepeli iskolaigazgatót pedig ebben való bűnsegédi szereppel vádolják. • „Két akkori miniszter” is ki akarta szorítani Demét az iskolából?

MNO
2011. 09. 15. 15:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Nándor tanácselnök bíró felsorolta a bűnjeltárgyakról készített jegyzőkönyvet, ebben egyebek között szerepelt melegítőnadrág „elkent, freccsent” vérgyanús szennyeződésekkel, kapucnis pulóver, bőröv, véres zsebkendő, vérminta edzőcipőkön és számítógép-alkatrészeken. A gyanúsítottakon kívül a meggyilkolt tanár Papp László és Takács József tárgyait is számba vették a bűnjeltárgyak között.

Az orvosszakértő állítása szerint Kun Tamás elsőrendű vádlott melegítőnadrágján és a gyilkosság után maradt lőszerhüvelyeken is megtalálták Takács József DNS-mintáit. Elmondta: Kun Tamás nadrágja bal szárának alján Takács József vére van. Kitért arra, a vérfröccsenések lövésből vagy tompa erő behatásából adódhatnak. A nadrág hátsó részén lévő vér pedig „elkentnek tűnik”, ami hozzádörgölőzésből is származhat. Kun Tamás ballábas edzőcipőjén Takács József és Kun Tamás vére egyaránt rajta van, a cipő párján azonban Takács József véréből sokkal több van, mint Kun Tamáséból – tette hozzá.

Lázik András rámutatott: a két lőszerhüvelyen minden kétséget kizáróan kizárólag Takács József vére található. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Takács Józsefet csak egy lövés érte, így az történhetett, hogy a második hüvely – a pisztolyból való kihullása után – ráesett a sértett testére. A bűnjelként lefoglalt fekete kesztyűn is Kun Tamás vére van – mutatott rá.

Ügyvédi kérdésekre elmondta: jól lehet látni, hogy csak az említett négy személy DNS-tulajdonságai jelennek meg, „kizárható bármely más ötödik ember közreműködése”. Utalt arra, hogy a pisztoly markolatáról és száráról próbáltak ugyan „DNS-maradványt” venni, de sikertelenül, erről lehetne pótmintát venni, mert még az sem zárható ki, hogy véres volt a fegyver – vélekedett. Az MTI kérdésére a bíró elmondta: Papp László meggyilkolt tanár vérét nem találták meg egyik gyanúsított ruházatán és a hozzájuk tartozó tárgyakon sem.

Tóth Péter fizikusszakértő jelentését a bíró olvasta fel. Ebben az állt, hogy a Kun Tamás jobb kezéről levett anyagmaradványok tűzfegyverből származó gyúelegymaradványra utalnak, ahogy Papp Lászlón és Takács Józsefen is hasonló anyagot találtak, Deme Gáboron azonban nem találtak ilyet. A Kun Tamás kezéről kimutatott anyag hasonló az áldozatokon talált anyaghoz – hangsúlyozta.

Mint mondta, úgynevezett csőtorkolat-lőmaradványt találtak az áldozaton, „amit az kap, akire lőnek”. Papp László halántékán olyan anyagmaradványokat találtak, amelyek azt mutatják, hogy közelről lőtték le, 5-30 centiméter között lehetett a pisztoly csövének vége az áldozattól. Kun Tamás kérdésére a fizikusszakértő közölte: „százszázalékos biztonsággal nem zárható ki”, hogy valaki rálőtt Kun Tamásra is.

A büntetőper jövő kedden zárt tárgyalással folytatódik, amikor az üggyel kapcsolatos hangfelvételeket vizsgálják és értékelik.

A vád szerint 2009. január 7-én este egy csepeli alapítványi iskolában Kun Tamás, az intézmény biztonsági őre – Deme Gábornak, az iskola felfüggesztett igazgatójának jelenlétében – lelőtte Takács Józsefet, az alapítvány vezetőjét és az iskola egyik ott lévő tanárát, mert fény derült az iskolában történt, Deméhez köthető sokmilliós pénzügyi visszaélésekre.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.