Európában is teret nyer a radikális fekete mozgalom?

A Black Lives Matter célkeresztjében a rendőri erőszak áll. És olykor a rendőrök. Immár Európában is.

A mozgalom alapüzenete, ahogy Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője az MNO-nak a kérdést más szemszögből megközelítette, mindenképpen az, hogy mindenki megérdemli a jogszerű rendőri eljárást, hiszen elsősorban a tendenciózus, feketék ellen elkövetett rendőri túlkapásokra született reakcióként jött létre a a BLM. Ezt Németh azzal egészítette ki, hogy

a BLM kezdetben valóban nem volt radikális vagy szélsőséges,

alapvetően az ellen a gyakorlat ellen lépett fel, hogy afroamerikaiakat a teljes lakossághoz viszonyított számarányukhoz képest nagyobb eséllyel tartóztatnak le, még akkor is, ha csak bizonyos bűncselekmények esetén mutatható ki magasabb érintettségük más csoportokéhoz viszonyítva.

Németh Bence ugyanakkor hozzátette: a feketék elleni rendőri fegyverhasználatot önmagában hiba lenne rasszista indítékúnak titulálnunk. A nagy nyilvánosságot kapott, tragédiával végződő rendőri intézkedések sokkal inkább az igazoltatás során követett amerikai rendőri eljárásból (protokollból) adódnak, ez pedig nem kizárólag egy etnikai csoportot sújtó jelenség. Tüzetesebben vizsgálódva ugyanis kiderül, hogy a rendőri fellépés során bekövetkező halálesetek számában a fehérek vezetnek az FBI statisztikái szerint.

Eleinte a rendőri túlkapások ellen tiltakozó mozgalomhoz sportolók, popzenészek, sztárok is csatlakoztak. Az utóbbi években azonban radikalizálódni kezdett szervezet: 2014 július–augusztusában, amikor egy szivart lopó, Michael Brown nevű fekete tinédzsert lőttek le az egyenruhások, például már zavargásba torkollott a tiltakozás. Az esetet követő tüntetéshullám során egyes résztvevők rendőrökre támadtak, és gyújtogattak. Egy évre rá Baltimore-ban, egy halálos sérülést okozó letartóztatást követően pedig ismét zavargások törtek ki, amelyek során szükségállapotot is be kellett vezetni – mondta Németh.

Ugyanakkor a Black Lives Matter inkább csak egy szlogen, amelyet magukénak, identitásuk részének érezhetnek fehérek és feketék is, véli Lakatos Júlia. Bár a mozgalom valóban megindult az intézményesülés útján, például saját honlappal rendelkezik, még nagyon az elején jár ennek a folyamatnak, és nem szabad összekeverni azokkal az elemekkel, amelyek ráépülnek a mozgalomra, holott hivatalosan nem kötődnek hozzá, például a július 7-ei dallasi vagy a másfél héttel későbbi Baton Rouge-i rendőrgyilkosság elkövetőivel – hangsúlyozta az elemző.

Valóban, a két rendőrgyilkos, Gavin Long és Micah Johnson nemcsak hogy katonaként a frontot is megjárták – előbbi Irakban, utóbbi Afganisztánban –, de tagjai vagy szimpatizánsai voltak radikális vagy egyesek által terrorszervezetnek tartott csoportoknak, Long az Afroamerikai Védelmi Ligának (Afro American Defense League – AADL), Johnson pedig az Új Fekete Párduc Pártnak (New Black Panther Party – NBPP). Ahogy a rendőrök elleni erőszakot elkövetők nagy részére is igaz ez, mármint hogy főként nem a BLM-hez, hanem más militáns csoportokhoz tartoznak, vagy ilyenekkel szimpatizálnak – tette hozzá Németh Bence.

A kutató kiemelte: a sokszor kilátástalanságban élő fekete fiatalok körében bizonyos esetekben magasabb a bűnözéshez köthető esetek száma, de ez főleg szociális probléma; ugyanígy megfigyelhető ez a tendencia a fehérek és a latinok bűnözése esetében is. Ezt mérlegelve tehette Rudy Giuliani azt a kijelentését, amelyben rasszistának nevezte a szervezetet. Hiszen

New York egykori polgármestereként nagyon is jól ismeri ezt a fajta bűnözést, és tudja, a rendőri erőszak nem csak feketéket ér.

Némileg sarkítottabban, de ennek a logikának az alapján körvonalazódik a mozgalomra reakcióként létrejövő, elsősorban fehérek által támogatott All Lives Matter (minden élet számít), amely problémaként tekint a rendőri erőszakra, de tagadja, hogy intézményesített rasszizmus lenne mögötte.

Lakatos Júlia szerint ez szerencsétlen válasz, mert eltereli a figyelmet a túlkapásokról és arról is például, hogy a BLM eseményein részt vevők többsége békés volt: megölelték a rendőröket, illetve megköszönték nekik, hogy biztosították a rendezvényt, amelyen részt vettek.

Ezért visszás egyébként, hogy – amint Németh rámutatott – Dallasban éppen a BLM rendezvényét biztosító rendőröket ölt meg július 7-én a félkatonai csoportokkal szimpatizáló tettes.

Nem nehéz belátni: a szélsőségesek az erőszakkal nagyon sokat ártanak a mozgalomnak, és tovább mérgesítik a helyzetet.

A mozgalom nem állt meg a kontinens határainál, immár Európában is felbukkant: a BLM mérsékeltebbnek mondott szakaszában hamar népszerűvé vált például Nagy-Britanniában, de most, a londoni, Hyde parkban elkövetett késelésnél is állítólag felbukkant a szlogen – mondta Németh.

Ahogy a franciaországi Beaumont-sur-Oise városban zajló randalírozás alatt is sűrűn skandálták a mozgalom nevét. Soós Eszter Franciaország-szakértő szerint ez leginkább a 2005-ös zavargásokat idézi, amikor egy trafóházba menekült be két fiatal az őket igazoltatni akaró rendőrök elől, ahol megrázta őket az áram.

Most homályosabbak a részletek, de könnyen rá lehet húzni a vizes lepedőt a rendőrségre Adama Traoré halála miatt. A beaumont-sur-oise-i zavargók egyébként nem voltak túl sokan, mintegy 500-1000 fős tömegről volt szó. Soós úgy véli, Európában hatványozottan igaz, hogy a Black Lives Matter inkább csak politikai „franchise”, puszta szlogen, mintsem valós szervezet, és vélhetőleg azért jelent meg a mozgalom neve a tüntetéseken, mert ez jó hívószó a sajtó felé. Ráadásul Franciaországban a domináns kisebbség az arab, nem a fekete, így ha van faji alapú rendőri erőszak, az elsősorban őket érinti.

Tehát

a Black Lives Matter jó hívószó a sajtó számára, de a többi kisebbség nem biztos, hogy szívesen beáll mögé.

Ahogy politikai támogatásra sem feltétlenül számíthatnak most, amikor az erre talán érzékenyebb baloldal éppen a nemzeti egység és a rendőrség mögé sorakozott fel.

Adama Traorét pedig végtére is egy zsarolási ügyben állították elő, az átlagpolgárok szimpátiájára pedig a tiltakozók az erőszak miatt sem számíthatnak, hiszen a felvételeken jól látható, ahogy Molotov-koktélokat dobálnak a városházára, ami a békés többség felé nem túl jó reklám – véli Soós.

A liberális The New York Times ugyanakkor vezércikkben fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a terrorista támadások, és a nyomukban elrendelt szükségállapot elfordítja a reflektorfényt a feltárt visszásságokról. Idézik Bernard Cazeneuve francia belügyminisztert, aki szerint nem azokat az időket éljük, amelyekben a gyanú árnyékának kellene a rendőrségre vetülnie. Az amerikai napilap szerint ugyanakkor ez veszélyes érv, és végső soron az Iszlám Állam malmára hajtja a vizet, amely a dühöt és elidegenedést szeretné gyilkos szándékká alakítani.

Másként látja az európai helyzetet Glied Viktor migrációszakértő. A 2005-ös zavargásokkal – vagy a 2011-es birminghami randalírozással – való párhuzamban egyetért Soóssal, azonban ezt elsősorban generációs kérdésnek tekinti: szerinte a sokszor köztörvényes bűnök vagy randalírozások csak elfedik a lényeget, ahogy az etnikai-vallási aspektus is. Szerinte inkább a fogyasztói társadalomból való kirekesztődés az alapérzés, a frusztráció: a reklámokban szép fehér nők és férfiak fogyasztanak, a franciaországi és nagy-britanniai feketék, arabok pedig annyit látnak, hogy ez az egész nem róluk szól – hanem inkább arról, „amit őseink és mi magunk vért izzadva megteremtettünk”, írja véleménycikkében Pilhál Tamás.

Amikor aztán történik valami, amelyről úgy érzik, hogy ellenük történt – mint egy színes bőrű fiatal halála a rendőrségen –, az inkább csak ürügy arra, hogy lazább identitásszövetség jöjjön létre a deprimált csoportokban, amelyeknek tagjai ilyenkor csatlakozhatnak valamiféle legitimebb polgárjogi mozgalomhoz, véli Glied. Holott

egyébként szó sincs a fekete közösségben bármiféle egységről,

még Magyarországon sem, ahol alig néhány ezren élnek, és nemhogy ország, de még különböző törzsek szerint is szeparálódnak. Olyankor azonban kialakulhat valamiféle kváziközösség, amikor úgy érzik, sérelem éri őket, az erőszakspirált pedig egyébként is mindkét oldal táplálja.

A migráció pedig még egy lapáttal rátehet erre. (Korábban írtuk: megsokszorozódhat az Afrikából érkező menekültek száma.) Nem közvetlenül a növekvő terrorveszély, hanem a láthatóan sikertelen integráció miatt, ami tovább növeli a bevándorló tömegek nyomorát, és élezi a társadalmi feszültségeket.

A terrorveszély az ezzel együtt járó fokozott rendőri jelenléttel azonban tovább radikalizálhatja a közhangulatot, és potenciálisan több súrlódáshoz vezethet az eltérő bőrszínű vagy kultúrájú csoportok, valamint a rendőrség között; jönnek a terrorcselekmények, erősödik az idegenellenesség, és az egykori és friss bevándorlók közötti anti-establishment-összetartás.

Glied szerint húsz év múlva ez akár odáig is fajulhat, hogy politikailag egy „baloldali-arab-fekete” és egy „őslakos szélsőjobboldali” csoport áll majd szemben egymással.

Legalábbis akkor, tehetjük hozzá, ha a politika nem talál hatékony választ az eszkalálódó feszültségek kezelésére. Abban ugyanis a The New York Timesnak valószínűleg igaza van: ha Európa nem képes ezeket a feszültségeket kezelni, ennek első számú haszonélvezője az Iszlám Állam lehet. Az a terrorszervezet, amely harctéri vereségét érzékelve most valószínűleg serényen tanulmányozza a térképet, hogy a világ mely részén lobbanthat fel újabb konfliktust.