Késhet a Magyar Nemzeti Galéria nyitása?

Becslések szerint akár három-négy évig is tarthat a gyűjtemény költöztetése a Várból a Városligetbe.

fib
2016. 08. 08. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk úgy értesült, hogy a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria a közelmúltban felmérette, mennyi ideig tartana a Várból a ligetbe költöztetni az intézményt. Az elkészült jelentés három-négy évvel számolt, ez az eredmény azonban nem tetszett Baán László főigazgatónak, a Liget projekt kormánybiztosának, így megváltak a felmérést végző szakemberektől.

Mindennek előzménye az, hogy a múzeumi negyed részeként a Városligetben, a Petőfi Csarnok helyén felépülő új Nemzeti Galéria tervpályázatát két egyaránt világhírű építésziroda, a norvég Snohetta és a japán SANAA nyerte meg. Végül a szakmai zsűri az ázsiai tervezők mellett tette le a voksát, a szerződést tavaly decemberben írták alá. Akkor már tudható volt, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a Ludwig Múzeum nem költözik be az új épületbe, amely így húsz százalékkal kisebb lesz, de így is összesen 38 ezer négyzetméter.

Baán László a decemberi szerződés aláírása után elmondta, most már bizonyosan számítani lehet arra, hogy ezek a tervek megvalósulnak, és Budapest építészeti örökségének vonzerejét növelik majd. A pályázat győztese, a japán építésziroda nevéhez számos kiváló múzeumi épület fűződik a világ több pontján, terveik alapján valósult meg például a Louvre új múzeuma Lensban, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum vagy az amerikai toledói Művészeti Múzeum üvegpavilonja. Az építésziroda számos nemzetközi díj mellett 2010-ben az építészszakma Nobel-díjának számító Pritzker-díjat is megkapta.

A költözés ügyében természetesen megkerestük a Szépművészeti Múzeumot is. Kérdéseinkre elárulták: a felmérésről nem tudnak, tehát Baán László főigazgató el sem utasíthatta azt. „Összességében az elmondható, számos szakember dolgozik az ügyön és az a cél, hogy biztonságban eljusson majd minden műtárgy az új otthonába, legyen az az Új Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum vagy az OMRRK. Az állandó kiállításon szereplő műtárgyak szállítása az elsődleges a megnyitók határideje miatt, a raktárból raktárba költöztetendő gyűjteményi anyag (ez az összes műtárgy zöme) szállítása viszont, több lépcsőben, hosszabb ideig is eltarthat majd.”

Hozzátették, a műtárgyak szállításának előkészületei már zajlanak a Magyar Nemzeti Galériában. „A műtárgyak állapotfelmérése, a meglévő nyilvántartás ellenőrzése, pontosítása, új, korszerű azonosítási rendszer kidolgozása és az új állandó kiállítások koncepcióinak kidolgozása már megkezdődött.”

A galériában lévő műtárgyakat három helyre szállítják majd – írták levelükben. – Legnagyobb részük, a raktárban lévők a 2018-ban a Liget projekt keretében elkészülő, a legújabb szakmai követelményeknek megfelelő, világszínvonalú Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban kapnak majd helyet a mostaninál jóval jobb körülmények között.

Az új múzeum felépülésével a gyűjtemények bemutatása is megváltozik, más elosztásban. Az 1800 előtt született, az állandó kiállításon bemutatandó alkotások a szintén 2018 tavaszára megújuló Szépművészeti Múzeumba költöznek, míg az 1800 után keletkezett, az állandó kiállításra szánt alkotások pedig a 2019 nyarára elkészülő új Nemzeti Galéria épületébe kerülnek majd – tájékoztatott az intézmény.

„A Liget projekt szállítmányozási feladatainak ellátása kapcsán már lezajlott egy közbeszerzési eljárás, amelynek győztese a Museum Complex Kft. lett, a cég azonban nem fedi le a teljes műtárgyszállítási kapacitást, így e tárgyban várhatóan új eljárás kiírására is szükség lesz majd” – fogalmaztak.

A Városliget Zrt. megkeresésünkre azt válaszolta: a Liget Budapest újonnan épülő és megújuló intézményeinek sorában elsőként a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka kerül átadásra 2018. március 15-én. Az ünnepélyes átadást követően a Szépművészeti Múzeum Román szárnyában lévő, megújult állandó kiállítások installálása és a jelenleg raktárként funkcionáló Barokk szárny képtári termeinek visszaállítása fél évet vesz igénybe, így a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításainak megnyitása 2018. szeptemberében várható.

A művészettörténeti koncepcióváltás nyomán kezdődő gyűjteményi átrendeződés miatt ezzel párhuzamosan már 2018-ban elkezdődik a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek költöztetése, hiszen a Régi Magyar Gyűjtemény az új gyűjteményi struktúrában a Szépművészeti Múzeumban kap helyet. Ezt követően az OMRRK (Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ) 2018 év közepi átadása után a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum raktári anyagai be tudnak költözni a Szabolcs utcába. Így a műtárgyköltöztetésben leginkább érintett múzeumok (Új Nemzeti Galéria és Néprajzi Múzeum) átadása után csak az állandó kiállítási tereket kell berendezni, ami a jelenlegi becslések szerint hozzávetőleg fél évet vesz majd igénybe mindkét intézményben.

A műtárgyszállítással foglalkozó szakemberek véleménye szerint a négyéves költözés mindenképpen túlzó, ám a legoptimistább becslés is azt tartja valószínűnek, nem lehet két évnél hamarabb átköltöztetni a múzeumot a ligetbe. „Minden az előkészítésen múlik” – fejtette ki lapunk kérdésére az egyik hazai cég vezetője. – A műtárgyak felmérésének és nyilvántartásba vételének hossza befolyásolja elsősorban a költözés időtartamát. Sok múlik a gyűjtemény állapotán és a műtárgyak méretén is, hiszen a Nemzeti Galériában hatalmas festmények is helyet kapnak, amelyek szállítása komoly előkészítést igényel. A múzeum helyszíne sem mellékes, hiszen a Budavári Palota B, C és D épülete nem könnyen megközelíthető.

Pontosan tehát lehetetlen megjósolni, mennyi időbe telhet a költözés, de a több tízezres gyűjteményre tekintettel két évnél nem lehet gyorsabb – vélte több szakember is. Ha tehát minden ideálisan alakul, az új Nemzeti Galériában először 2021-ben találkozhatunk majd műtárgyakkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.